TL;DR: Megjártuk a mongol vidéket, néha nem volt egyszerű, de nagyon nagy élményt jelentett! Mongol vidéki túra - 1. rész

Május 20-án nem kis izgalommal vártuk a guide-unk felbukkanását, ugyanis azt beszéltük meg, hogy reggel a sofőrrel együtt értünk jönnek. Picit ugyan késtek, de végül rendben nekivágtunk a nagy útnak. Először felvettük a californiai párocskát, akikkel addig nem találkoztunk és igazából nem is tudtunk róluk sok mindent, aztán elgurultunk Tylerért, akivel 2 nappal korábban már találkoztunk, így összeállt a csapat. A párocska (Michelle és Kevin) előző este érkezett Ulánbátorba, nem is aludtak sokat, de látszólag ők is eléggé fel voltak spannolva. Érdekesség róluk, hogy 3 hónapja házasodtak, azóta úton vannak és még lesznek is további 11 hónapig, szép hosszú nászút! Egyébként mindketten kínai szülők gyerekei, így néha viccesen zajlott a társalgás: Farkival mi egymás közt legtöbbször magyarul beszéltünk, ők felváltva angolul és kínaiul, a guide és a sofőr pedig mongolul, persze az összekötő nyelv az angol volt. A szépséges kiejtésemnek nagyon nem tett jót ez a 3 hónap, pláne Ázsia, Hatás Dani meghatározhatatlan és Farki magyaros akcentusa (F: (．＿．) bocsi...), de most volt alkalmam valamicskét visszaszedni. Azért még dolgoznom kell majd rajta!

05.20. - Da Mongolian Tour Crew - our guide Batbayr, and Michelle, Kevin and Tyler from Califronia.
A kiscsapat: vezetőnk Batbayr, valamint Michelle, Kevin és Tyler.

Egyébként Farkival mi voltunk a rangidősek, (F: nem számítva a sofőrt :) ) ugyanis Kevin 27, Tyler (és talán Michelle is) 25, Batbayr (a guide) pedig pofátlanul fiatal, csak 21 éves. Sokszor megállapítottam már, és most sem volt másképp, hogy bizonyos dolgokban sokat tud számítani az a 7 év.
Na de, egy rövid megálló után kiverekedtük magunkat Ulánbátorból és elindultunk első állomásunk felé. A nap elején még aszfalt úton haladtunk, de a környező táj már itt is nagyon szép volt. Mivel közel 10 órát ültünk a kocsiban, igyekeztem az ablakon keresztül képeket lőni, több-kevesebb sikerrel. Útközben megálltunk egy kisebb településen ebédelni, lepukkant kis épületben üzemelt az étterem, de ételek terén meglepően nagy volt a választék. A megrendelt fogások mellé természetesen kitöltötték az elmaradhatatlan sós, tejes teát is, itt még képes voltam meginni, bár ez a sós, meleg tej dolog annyira nem jön be. Mivel felvettük az utazó mentalitást, ugye ott kell pisilni, ahol lehet, indulás előtt megkérdeztük, hol a mellékhelyiség. A pincérnő egy rozoga deszkaépülethez kalauzolt minket, akkor még meglepődtünk ezen. Négy "fülke" volt kialakítva, 2 a lányoknak, 2 a fiúknak, de igazából ennek nem láttam értelmét, tekintve, hogy csak 3 oldala és teteje volt az egésznek, semmi ajtó. Belső kialakítást tekintve sem olyan volt, mint az otthoni budik, ugyanis a deszkapadlón volt kihagyva egy nagyobb rés, azon keresztül kellett guggolva a gödörbe célozni. Én picit megilletődtem, mivel folyamatosan jöttek-mentek az emberek, úgyhogy végül nem sikerült semmit kifacsarnom magamból.
Ulánbátortól távolodva egyre több legelésző állat jelent meg az út mentén, legfőképp kecskék és birkák, én rögtön szerelembe estem a feketefejű kisbirkákkal. Legcukibbak a világon! Főleg, amikor fekszenek, csak egy nagy, puha, fehér gombolyagnak látszanak, fekete pofival. Egyébként már itt megállapítottuk, hogy a mongolok másképp állnak a világhoz és az állatokhoz, mert rengeteg csontvázat láttunk erre-arra. Ha elhullik egy állat, nem sokat foglalkoznak vele, a természet megoldja. Rengeteg ragadozómadár (F: és persze dögevő) van szerte az országban, úgyhogy valószínűleg minden falat hús megtalálja a helyét. Pár óra elteltével kicsit eluntam magam, nem nagyon szeretek egy helyben ülni és semmit nem csinálni, így elfetrengtem Farki ölében. Amikor váratlanul megálltunk, kérdeztem, mi van, aztán ahogy felültem, legnagyobb meglepetésemre 2 hatalmas teve jött velem szembe az ablak túloldalán. Batbayr direkt meglepinek szánta nekem, mert már pár napos ismeretség alatt is számtalanszor elmondtam, mennyire szeretem az állatokat. Hatalmas élmény volt tevegelni! Most legalább egyik sem nyalogatta a bokám, mint anno Izraelben. :D Nem volt rajtuk nyereg, csak egy pokróc és a púpjuk szőrébe kellett kapaszkodni. Az első pár percben a bérbeadó fogta az első teve vezető madzagját, de aztán az elsőnek a kezébe nyomta, aki aztán szerencsésen én lettem, úgyhogy fogtam a saját tevém és a mögöttem lévőt is. Nem igazán tudtam, hogy mi a frász van, ha mégse arra megy, amerre kéne, pláne, hogy a teve gyorsan fut, de szerencsére ezt nem tudtam meg.   

05.20. - Camel ride!

F: A tevék után még nagy út várt ránk, hosszabb, mint akkor gondoltuk volna. Nagyjából 6 óra körül letértünk az aszfaltútról - legközelebb ilyet csak a negyedik napon láttunk -, ezzel kezdetét vette az igazi vidéki túra. Tudni kell rólam, hogy alapvetően nem szeretek utazni, pontosabban A-ból B-be eljutni egy járműben, amit ráadásul nem is én vezetek, ilyenkor általában a táj szépsége által okozott csodálaton egy idő után túlnő a tudat, hogy itt ülök, és igazándiból nincs mit csinálnom. Néha ez pár kilométer után beüt, néha elvagyok órákat, de ez sosem tart örökké. Nem tudom, hogy mennyire játszott közre a következő szűk két hét miatt érzett izgalom és várakozás, de azon kaptam magamat, hogy már órák óta csak bámulok ki az ablakon, és nem tudom megunni. Pedig szigorúan véve a táj nem volt túl változatos: lankás dombok épp csak kizöldülő fűvel, de sokszor csak a csupasz föld, fa vagy bármi nagyobb növény sehol a láthatáron. És mégis! Sajnos közel sem tudok elég jól írni ahhoz, hogy ténylegesen visszaadjam az élményt, de megbabonázó volt nézni, hogy ennek a két színnek, a barnának és a zöldnek mennyi árnyalata van. A kissé vöröses dombtetők, majd lefelé haladva lassan megjelenik némi fű, egyre sűrűbben, ami a mélyedésekben, ahol több hó gyűlhetett össze és amerre olvadás után a víz is folyhatott, már egészen haragos zöldre vált, ami kontúrként még jobban kiemeli a domborzatot.

05.20. - Shades of green and brown in the Mongolian countryside.

Az önfeledt bámészkodásnak a felismerés vetett véget, hogy a nap már megy le, viszont nekünk még nincs szállásunk. Hogy mikor érünk oda? Ez egy nehéz kérdés volt, több okból is. Egyrészt Batbayr ezen a környéken nem volt annyira ismerős, egy környékbeli család elérhetőségét sem tudta, ami önmagában még nem jelentene gondot, mert ha az ember elér egy családhoz, akkor, ha van szabad fekhelyük, azt általában valami kisebb összegért cserébe (helyieknek akár ingyen is) kiadják. De már egy család megtalálása sem mindig annyira egyszerű. A vidék nagyon ritkán lakott, de mivel azért földutak természetesen vannak, előbb utóbb bele lehet futni valakibe, ő pedig útba tud igazítani a legközelebbi jurta felé. Csakhogy a nomád családok évente négyszer költöznek, hogy a nyáj, és persze ők is mindig az évszak szempontjából legideálisabb helyen legyenek: nyáron a völgyekben, közel egy ivóvizet jelentő folyóhoz, télen a dombok/hegyek között, egy szélvédett völgyben. Gondolom mondanom sem kell, hogy a mi kis kirándulásunk pont egy ilyen költözéses időszakra esett, így sokáig nem találtunk senkit. Nem igazán aggódtam emiatt, volt egy sátor vésztartaléknak bekészítve, inkább csak nem volt kedvem sötétedés után egy számomra ismeretlen sátor összeállításával bajlódni.
Végül sikerült egy családot találnunk, akiknél az egyik jurtában volt 3 szabad ágy, így a szállás kérdés megoldódott. Mongóliában egyébként a jurtát "ger"-nek hívják, kicsit különbözik a kazah típusú jurtától, ez leginkább a tetőn vehető észre: a mongol változatban a tetőlécek teljesen egyenesek, a kazahnál viszont hajlítottak, így utóbbinak kissé meredekebb a teteje. Középen egy vas kályha kap helyet, amit fűtésre és főzésre egyaránt használnak, körben a fal mellett pedig végig ágyak és tárolók. Az asztal könnyen mozdítható, általában az ajtóval szemben lévő ágy előtt áll. Ezen ágy egyik oldalán gyakran áll egy kis szekrény/asztalka, rajta összeállítás családi fotókból, a másik oldalon vagy még több fotó, vagy egy kis buddhista oltár. Úgy hallottuk, hogy régebben ez utóbbi volt a tipikus, amit aztán a kommunizmus alatt nem néztek túl jó szemmel, ekkor jelentek meg a családi fotók. 1990 után aztán sokan visszahozták az oltárt, de a képeket is megtartották.

05.20. - Our first stay at a nomadic family.

05.20. - The roof a mongolian ger.
Így néz ki egy mongol jurta teteje.

Érkezés után a tradicionális mongol tejes teával kínáltak minket, a két hét tapasztalata alapján azt mondhatom, hogy itt ez a vendég üdvözlésének módja. A tea a következőképpen készül: egy préselt tealevél tömbből kalapáccsal törnek egy kisebb adagot, ezt vízzel felfőzik. Ehhez adnak nagyjából azonos mennyiségű tejet, (amerre mi jártunk, ott leginkább jaktejet, ami a sűrűbb, mint a tehéntej) és némi sót, ha szerencsét van, csak egy csipettel, ha nincs, akkor egészen komoly adagot. A sót leszámítva nagyon finom, de a sós tea már nem tartozik a kedvenceim közé.
Ezen a területen nem nő szinte semmi fa, így a fűtést (és persze a főzést is) szárított jak- és tehénszarral oldják meg. Nyilván van egy kicsi szaga, de mivel teljesen ki van szárítva, így egyáltalán nem erős. Nagy hátránya, hogy kicsi a hőértéke, és nem hagy parazsat, így a kályha hamar kihűl. A következő meglepetés a WC volt, a kérdésre, hogy merre találjuk, azt a választ kaptuk, hogy az bejárattól délnyugatra, legalább 100 méter. Oké. Várj, mi az hogy legalább? Igen, sétálsz legalább 100 métert, leguggolsz, elintézed, és ennyi volt. Nem, nincs semmi pottyantós, meg gödör, lyukat se ásol, csak menj elég távolra, hogy ne lépjen bele senki. B: Nehezítő körülmény volt egy német juhásznál nagyobb, fekete kutya, ami a "WC" felé elindulva állandóan követett. Ez azért volt nyugtalanító, mert korábban azt az utasítást kaptuk, hogy vigyázzunk vele, ne tegyünk semmilyen hirtelen mozdulatot. Mint kiderült, a kutya be volt tanítva a kíséretre, mivel ott a különböző csordák szabadon mozognak, az ember mindenféle állattal összefuthat. Érdekes élmény volt, amikor a szürkületben, a szemem sarkából láttam, hogy elsötétül a horizont, majd az árnyékból kibontakozott egy jak csorda.  
Az ágyak amúgy borzasztó kényelmetlenek és keskenyek voltak, és mivel három volt ötünkre, így nyilván Kevinékhez hasonlóan mi is egyen osztoztunk. Ehhez jött még a tény, hogy a velünk alvó családtag valamiért nem kapcsolta le éjszakára a lámpát (B: és benn dohányzott), ráadásul a jurta hajnalra elképesztően kihűlt - mint később megtudtuk, ez már a tavaszi verzió volt, így a falak vékonyabbak voltak, viszont az éjszakák még szokatlanul hidegek. Lényeg a lényeg, az éjszaka borzalmas volt, szerencsére ezután már csak jobb lett.
És tényleg mindenért kárpótolt a másnap reggeli tájkép (B: és a méltatlankodó birkucik hangja): a tábor melletti dombra felmászva a lenti kilátás fogadott minket. Szinte hihetetlen volt, hogy ahogy lenéztem a túloldalra, semmi, de tényleg SEMMI ember alkotta dolgot nem láttam. Ezért jöttünk! B: Amikor felmásztam a dombra, természetesen rögtön körbe akartam fotózni mindent, ezt nehezítette, hogy egy pofa épp kakált, szóval kicsit várakoznom kellett kattintás előtt.. :D

06.21. - Morning view from the hill next to our ger.

Ezek voltak tehát az első nap eseményei. Kicsit hosszúra nyúlt, de egyrészt minket is rengeteg új benyomás ért, másrészt igyekeztünk bemutatni az általános körülményeket is. Folyt. köv.!

MÁSODIK RÉSZ