TL;DR: Néztünk majmokat, bambuszokat és torii kapukat. Nem lehet elégszer mondani: Kiotó gyönyörű!

Az előző poszt ugye azzal zárult, hogy Bari röviden összefoglalta 26-a eseményeit: majmócák, bambuszliget, vacsi. Haladjunk hát szépen sorban, kezdjük majmócáékkal!
Arashiyama amellett, hogy egy hegy Kiotó nyugati oldalán, az alatt elterülő kerület neve is, ami a sok látványosságnak köszönhetően tömve van turistákkal. Turistaként ezen panaszkodni kicsit ironikus ugyan, de ettől függetlenül kicsit azért fel voltunk háborodva a sok (B: fehér) emberen. :) Az egyik célpont, ami ezt a rengeteg látogatót idevonzza, nem más, mint az Arashiyama (vagy Iwatayama) Majom Park, ami a nevének megfelelően tele van majmokkal. Körülbelül 170 japán makákó él itt, róluk azt lehet tudni, hogy a legészakabbra élő majomfaj, Japánban csak ők fordulnak elő. És ők azok, akik telente a forróvizes forrásokban szokták áztatni magukat. A park az Arashiyama hegyen található, a majmok, ahogy észrevettem, teljesen szabadon mozoghatnak, de mivel elég jó dolguk van a környéken, nem nagyon szélednek szét. Mivel makákók és emberek közös területen vannak, így természetesen be kell tartani pár alapszabályt (például ne nézz a szemükbe; ha maguktól nem közelítenek, ne menj 3 méternél közelebb, ne próbáld megsimogatni őket), de látszik, hogy nagyon hozzá vannak szokva a jelenlétünkhöz, nem igazán zavartatják magukat. Írtam már, hogy jó dolguk van, ez részben annak is köszönhető, hogy a látogatók almával és mogyoróval etethetik őket. Elkerülendő a problémás helyzeteket, ehhez egy zárt épületbe kell bemenni, aminek az ablakain olyan drótháló van, hogy csak majmok keze fér be rajta. A majmócák aztán ezen mászkálnak és nyújtogatják a kezüket, hogy add már azt az almát. Túl sokat azért nem könyörögnek, ha pár másodpercen belül nem kapnak semmit, akkor mennek is tovább a következő látogatóhoz. (Szimpatikus megoldás amúgy, hogy ha akarsz valamit az állatoktól, akkor magadat zárd be, és ne fordítva.) Ha ez a kis állatkert önmagában nem lenne elég nagy élmény, akkor itt van mellé a kilátás is, hiszen amúgy mellesleg gyönyörű kilátás nyílik Kiotóra is. Egy egész délutánt el tudtunk volna itt tölteni, de várt ránk a következő program.
(B: A nem lehet hozzájuk érniről annyit, hogy amikor az egyikbe már kb. egy 3/4 almát beletömtem, picit megpróbáltam hozzáérni a karjához, de nem tetszését kifejezendő egy hatalmasat csapott a kezemre. Nem karmolt meg, vagy semmi ilyesmi, szimplán rám csapott, mint a rossz kisgyerek kezére régen a szülők. Kis gané! :) A majmoknak gyönyörű bundájuk volt, de mivel a "simogatási" kísérletem elbukott, nem tudom, hogy olyan puha-e, mit amilyennek kinéz, de szépnek szép, annyi szent. A legjobb része az volt, hogy tavasszal kölykedzenek, úgyhogy láttunk egészen icipici kismajmokat. Ők még persze nem olyan ügyesek, mint a felnőttek, úgyhogy az egyiket pl az anyukája(?) a hasán vitte fel a háztetőre. 
Ismét megállapítottam, hogy az ember a legrosszabb állatfaj, mert a látogatók közül a ketrecben többen azzal szórakoztak, hogy nyújtották a majmoknak az ételt, de hirtelen elrántották, aztán 2 fószer a fogukat mutogatva vicsorgott a majmokra, ami náluk az egyik legagresszívabb közeledés legjobb tudomásom szerint.) 

The view from Arashiyama Mountain, Iwatayama Monkey Park.

Monkeys chillin' at the park.

Innen a közeli bambuszliget felé tartottunk, ami a hegy lábánál lévő folyó túloldalán, egy park túlsó szélén terül el. Az említett folyó partjáról a látvány gyönyörű, hosszas leíró rész helyett inkább egy képet szúrok be róla:

View from the riverbank next to Arashiyama Mountain.

Rövid séta után  után megérkeztünk a bambuszerdő bejáratához. Előzetesen több helyen is azt olvastam, hogy mennyire erős hangulata van ennek a helynek, amit a képek nem tudnak visszaadni, a leveleken átszűrődő fényeket sem. Várakozással vegyes kétkedéssel közelítettem, mert amit írtak, az nagyon jól hangzik, de azért ez mégis csak egy bambusz erdő, semmi több. Az első pár méter után egyértelmű volt, hogy nem sokat túloztak a leírások, tényleg magával ragadott az egész: a 20-30 méter magas, vastag, egyenes bambuszok, amik között végig ellátni, mivel levelek tulajdonképpen csak a felső métereken vannak, az azokon átszűrődő fény pedig egész érdekes megvilágítást biztosít ehhez a látványhoz. Jó ideig csak bámultam, forogtam körbe, még az a rengeteg ember sem tudott kizökkenteni. Beszúrok pár képet érzékeltetésnek, de tényleg nem adják vissza teljesen a látványt.
(B: Az óriásbambuszok királyak!)

Bamboo grove near Arashiyama Mountain, Kyoto.

Innen már hazaindultunk, annyiban maradtunk, hogy este vacsoránál ismét találkozunk. A megcélzott helyről sajnos kiderült, hogy dohányzó, de a kaja ennek ellenére is jól tudott esni. Egy kocsma volt, ami rengetegféle ételt szolgál fel kisebb-nagyobb adagokban, így ettünk dumplingot, csirkefalatokat, kagylót, edamame babot, paradicsomsalit, plusz ha már ott voltunk, akkor ittunk egy kis helyi sört is.

27-én nem voltunk túl aktívak, ennek több oka is volt:
 - a nap jelentős részében esett az eső
 - összegyűlt sok mosnivaló
 - azért maradtunk Kiotóban, hogy kicsit pihentessük a különböző részeinket
A nap jelentős részében tehát nem csináltunk semmi blogolás szempontjából érdekes dolgot, kivéve a vacsit. Egy dumplingozós helyre ültünk be - talán már írtam, de szerintem egy jó darabig el tudnék élni ezeken a batyukon -, a kaja finom volt, de sajnos itt is csak egyféle tölteléket használtak. Ittunk viszont valamit, ami az étlapon szilvaborként szerepelt. Nagyon finom, szilvás íze volt, viszont az alkoholfoka biztosan a bor fölött volt, inkább egy likőr szintjére lőném be.

28-án már muszáj volt valamit csinálni, egyrészt mert a lakásban ülni annyira nem izgalmas, másrészt így az utolsó napon még volt olyan hely, amit meg szerettünk volna nézni: a Fushimi Inari-nagyszentély. Inari a sintó vallás gabonaistensége, ami (nem meglepő módon) Japánban egy elég fontos szerep, így országszerte több ezer szentélyt emeltek a tiszteletére, ezen szentélyek központjának tekintik Fushimit. A hegyen (amit szintén Inarinak neveznek) több ezer torii-t azaz szentélykaput állítottak föl, az ezekből kialakított úton lehet felmenni. A kapuk mind japán vállalkozások adományai, a feliratok tudtommal az adományozók nevei. A kisebbek egyébként 150 ezer jentől indulnak, a legnagyobbak már millió fölött vannak - ezt csak azért tudjuk, mert a hegy teteje felé kint volt egy árlista szerű felsorolás. :)
Az alsó szentélynél rengeteg ember volt, ami őszintén szólva a torii-knál engem már zavart: mindenki kereste a legjobb pozíciót egy fotóhoz, ezért próbált kissé lemaradni, az éppen nem fotózó emberek pedig igyekeztek nem belemászni a többiek képébe, így szép kis torlódások alakultak ki. Szerencsére az út több kilométer, és a látogatók nagyobbik fele csak az alsóbb részekig jött föl, így a hegy tetejéhez közeledve már gyakorlatilag magunkban voltunk. Egész nap lógott az eső lába (néha nem csak lógatta, esett is), de ez most kivételesen jól jött, mivel a magasabb részeken a felhők már a hegyet súrolták, ami sokat hozzáadott az élményhez. Imádtam sétálni a kisebb-nagyobb, narancssárga kapuk alatt a majdnem teljes csendben, a gyönyörű, kicsit ködös-felhős erdőben, ami tele van apró oltárokkal, szentélyekkel, patakokkal, kisebb vízesésekkel. Az egyik kedvenc helyem eddig az egész kiránduláson.
(B: Nagyon tetszett nekem Kiotóban, hogy ilyen helyekre lehet könnyedén eljutni, mint ez a komplexum is, ahol az ember beleolvadhat a természetbe és mindezt a város közepén! Fushimi Inari nekem is a toplista elejére ugrott. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy bármiféle vallástól távol állok, de vannak olyan helyek, amik mégis valamiféle mágikus erőt árasztanak magukból, na, ez olyan!)
Képek következnek, sok! :)

Fushimi Inari-taisha, a magical place in Kyoto with thousands of torii gates up on the hill.