TL;DR: Nagyon tokiói napok: vásárlás, cat café, halpiac, manga bolt.

Május 1-én leginkább Harajuku környékén mozogtunk azzal a céllal, hogy lássunk valamit a tévéből és internetről ismert furcsa Japánból is. A metróról Shibuya állomásnál szálltunk le, így láthattuk az ország, sőt a világ egyik legikonikusabb kereszteződését, ami szerepelt többek között az Elveszett jelentésben is (Lost in translation). Magyarországon még nem láttam példát olyan kialakításra, mikor nem csak egyszerűen mind a négy irányban zöldet kapnak a gyalogosok, hanem szabályosan mehetnek keresztbe is. Így történik ez a Shibuya kereszteződésnél, ráadásul ezt minden ciklusban több száz ember teszi meg. Az alábbi videó a kereszteződés melletti, szintén durván zsúfolt Starbucks ablakából készült.

 
Shibuya crossing

Több netes forrás szerint is innen nyílik a legjobb kilátás, ami magyarázat lehet a rengeteg turistára. Még a kávézót keresve egy rossz boltba tévedtünk be, aminek a földszintjén szembejött pár extravagáns műszempilla és sminkes cucc, itt a lányokat egy időre elvesztettük - a nap folyamán először, de nem utoljára. :)
Miután kifényképeztük és -videóztuk magunkat, plusz elszürcsöltük a kis kávénkat, továbbálltunk a Takeshita Street felé. Ez egy sétáló- és bevásárlóutca, ami cuki, fényes, színes, meghökkentő és hasonló dolgokat áruló boltokkal van tele, meg persze olyan emberekkel, akik itt vásárolnak, vagy egyszerűen csak bámészkodnak. Van olyan bolt, ahol kizárólag Disney-s cuccokat árulnak, egy másikban nagyon feltűnő ruhákat, máshol kevésbé feltűnő, de még extravagánsabb cuccokat, egy kisebb bolt pedig gyakorlatilag csak kontaktlencséknek van fenntartva. Na, itt vesztettük el a lányokat másodszor. Persze máshová is bementünk, de ebben az üzletben nagyon sokáig szöszöltek. Azért nem vettem ezt különösebben zokon, mert (egyrészt nagyon jó fej és megértő férj vagyok :), másrészt meg) elég sokáig el lehet nézegetni a tömeget. Ha szeretsz feltűnően vagy meghökkentően öltözködni, és mindezt a világnak is megmutatnád, akkor ez a te helyed! A legtöbb ember azért itt is teljesen hétköznapian néz ki, de ott volt például a nagydarab, rózsaszín hajú és ruhájú nő, aki a magnójából szóló zenére énekelt és mászkált föl-alá, vagy a szemre másfél kiló piercinget viselő goth srác.
Miután sikerült a megfelelő lencsét beszerezni még kinéztünk a Yoyogi parkba, ami szintén az érdekesebb arcok (más megfogalmazásban őrültek) gyülekező helye. Több mókás emberrel nem nagyon találkoztunk (a majmát a kerékpárja kosarában "sétáltató" palin kívül), viszont a park nagyon kellemes hangulatú, és az egyik szökőkút mellett belefutottunk vagy 15-20 dobosba, akik együtt zenéltek.
Kezdett már besötétedni, így elindultunk vissza a szállásra. Épp a metró bejáratához közeledtünk, mikor Bari kiszúrt egy cat cafe-t, azaz macskakávézót. Ahogy azt a nevéből sejteni lehet, ezek olyan kávéházak, ahol az ember körül csomó macska rohangál, akiket lehet simogatni, meg játszani velük, feltéve, ha ők is így akarják. (Direkt van egy olyan szoba, ahová a cicák egy macskaajtón keresztül visszavonulhatnak, ha már unják a törődést.) Mivel már későre járt, ezért pont elkaptuk az esti etetést, ami extrán cuki volt.

Cat cafe

Eredetileg úgy terveztük, hogy este még kimozdulunk, de fáradtak is voltunk, plusz következő reggel időben is kellet kelni, meg az anyák napi üdvözletek felvétele is elhúzódott, így végül maradtunk a fenekünkön.

2-án azért kellett korán (na jó, korábban) kelni, mert aznapra terveztük be a Tsukiji halpiacot. A fő attrakció állítólag a hajnali árverés, de ide naponta csak 120 turistát engednek be, két turnusban, előzetes regisztráció nincs. 5 órakor elkezdik kiosztani a sorszámokat, de ha az ember biztosra akar menni, már 4:00-4:30 környékén érdemes megérkezni (nyáron akár korábban is). Ehhez még hozzájön, hogy ilyenkor nincs tömegközlekedés, szóval marad a méregdrága taxi, vagy egy közeli éjjelnappali kocsma/kávézó. Mi ezt az egészet kihagytuk, de ezen kívül is tartogat még látnivalót a piac. A külső rész a nagyközönség számára mindig nyitva áll, itt rengeteg kisebb stand és még annál is több étterem van. A belső rész egy nagybani piac, itt kőkeményen megy az üzlet, naponta körülbelül 2000 tonna(!) hal cserél gazdát. Ide turisták csak 9 után jöhetnek be, de mivel nincs belépő, ezért ők gyakorlatilag semmivel nem tartoznak neked és ezt éreztetik is. Nem tudsz leállni nézelődni, fotózni, a pultok közötti kis folyosókon kocsik cikáznak, és ha akadozol, odébb is löknek. Velem ez utóbbi mondjuk nem fordult elő (B: velem annál inkább... akkorát lökött rajtam egy seggfej...), talán ezért is mondhatom, hogy nekem összességében tetszett a hely. Ámulatba ejtenek azok a rendszerek, amikben ránézésre az őskáosz uralkodik, de valahogy mégis működnek, márpedig ez a piac működik.
A belső részről kiérve nyilván egy megfelelő kajáldát kerestünk, ahol teletömhetjük magunkat friss szusival. Erről most bővebben nem írnék, a beszámoló ebben a posztban elolvasható. Röviden: úristenezdemennyirejóóó! (B: Nem tudom, azt említettük-e  a kajás posztban, hogy mint az őrültek kerestük a legnagyobb sort, amibe beállhatunk, mondván az biztos jó hely lesz. Meg is állapítottuk, hogy ilyen se gyakran történik, de végül is jó stratégiának bizonyult, mert baromi finomakat ettünk.) 
Az elfogyasztott halmennyiségre való tekintettel megfontoltan, de elindultunk következő célpontunk, a császári palota felé. Az tudtuk, hogy a palota részbe nem fogunk tudni bejutni, mivel azt egy évben csak két napra nyitják meg a nép számára, de ezen kívül is van még látnivaló a környező parkokban. Sajnos azt már csak ott tudtuk meg, hogy a palota melletti park is zárva van, mivel május 2-a bizony hétfő volt. Hihetetlen, hogy a mai napig időről-időre meg tud minket lepni ez a "váratlan" hétfői zárva tartás, de igaz. Sebaj, a komplexumot így is körbe tudtuk sétálni, kívülről is jól nézett ki.

Outside of the Imperial Palace

Innen visszamentünk az előző nap már meglátogatott parkhoz, mivel itt található a Meiji szentély, ami előző alkalommal zárva volt. Az 1920. körül épült szentély tulajdonképpen egy örökzöld erdő közepén található, az erdőt alkotó 120 ezer fát az ország különböző részeiről adományozták és az építkezés alatt ültették el őket. Jól esett kicsit elhagyni a várost, még ha ezt szó szerint a város kellős közepén is tettük. Épp egy kétnapos ünnepségsorozat zajlott, így láthattunk vonuló papokat és némi várakozás után tradicionális előadást, méghozzá gésával! :)

Meiji Shrine, Spring festival

3-a volt az utolsó teljes napunk Tokióban, sőt egész Japánban, szóval igyekeztünk jól kihasználni. Gináék délelőtt elmentek gyöngyöt vadászni - mint megtudtam a japán gyöngyök a legjobbak a világon, amit annak köszönhetnek, hogy a gyártás nagyon precíz, minimális eltérés van az egyes szemek méretében, így a belőlük fűzött minták nem csúsznak szét -, mi pedig a környéket fedeztük fel. A Time egyik cikkében találtam egy javasolt sétaútvonalat, ami gyakorlatilag a szállásunktól indult, van benne régi vásárlóutca, kereskedőház és temető. A vásárlóutca igazából egy hétvégi piac volt rengeteg emberrel és kajával. Ki is próbáltunk két ételt, bővebben a már fentebb belinkelt poszt végén. A temetőben az volt a legérdekesebb számomra, hogy mennyire a környék része volt: semmi kerítés, utak vezettek körül rajta, emberek sétálgattak benne.

"Old town" of Tokyo and a huge cemetery

A többiekkel egy manga áruház előtt találkoztunk. Japánban május 3-a ünnepnap (ezen a napon lépett életbe a világháború utáni alkotmány), így rengeteg ember volt az utcákon, a bejárat körül több cosplay-es fiatal is mászkált. Az áruház, azt hiszem, 8 szintes volt, tömve mangával, animével és a kapcsolódó figurákkal, játékokkal. Barinak van egy finom Sailor Moon mániája, szóval megkerestük ezt a részleget is, és beszerezte a kis emlékét a túráról. :)
Innen még meglátogattuk a világ egykor legnagyobb bevásárlóközpontját, mivel Bari kistáskája már nagyon a végét járja, de nem talált semmi megfelelőt, így üres kézzel távoztunk. (B: Bari talált ezt-azt, csak ha megvette volna, akkor üres zsebbel távozunk! :D )
Este találkoztunk Gina egy régi barátnőjével, akik egy étterembe hívtak meg minket. A vacsi fantasztikus volt, és már egy külön poszt is született róla, így most itt nem mennék bele. A kaja után még elnéztünk egy helyre, ahová a helyiek tipikusan munka után szoktak beülni 1-2 sörre. Egy utcában több kocsma elé is székek voltak kipakolva, a legtöbb hely tele volt, de sikerült egy asztalt találni. A helyzetet az is nehezítette, hogy a munkaszüneti nap miatt a helyek többsége zárva volt, hiszen ahogy írtam, ide az emberek munka után járnak. Érdekesség még, hogy vendéglátóink szerint nem annyira szokás csak inni, így a legtöbb helyen működik valamilyen konyha is, ahol egyszerűbb fogásokat készítenek sörkorcsolyagyanánt. Egy vagy két sör után hazafelé vettük az irányt, másnap várt minket Mongólia, de az már egy másik poszt témája.

Bari kiegészítő gondolatai:
A Shibuya Station környéke tipikusan az a városrész, ami Tokió neve hallatán az ember agyába villan. Magas épületek, villódzó fények, hömpölygő emberáradat, boltok-boltok-boltok.

Shibuya Station, so typical Tokyo

A Takeshita Street egy lejtős, szűk kis utca, de tényleg tömve van 2-3 emeletes boltokkal. Egyik nap a Gináék beültek kajálni valahova, de mi nem voltunk éhesek, úgyhogy visszatértünk ide és bőven akadt még újdonság. Szerintem gyakorlatilag akárhányszor vissza lehet menni és találni valami újat, izgalmasat. Annyira érdekes volt a boltok kínálata, hogy relatív sok időre el tudta vonni a figyelmem a tömegről, de a végén már eléggé szabadulni vágytam.

Takeshita Street, packed with alternative shops; clothing, contact lenses, fetish outfits, etc.

A cat café nagyon király volt!! Picit dögönyöztük az állatkákat enyhítendő a sajátjaink hiányát. Olyan kis puhák voltak! <3 Valószínűleg újonnan nyithatott a hely, mert a belső tér is abszolút sértetlen volt és a cicák között is sok volt a kölyök. Természetesen a Maine Coonok és Ragdollok itt is képviseltették magukat, de ezúttal egy kis turcsi képű cica volt a kedvencem, őt üldöztem mindenhol.  

Az anyák napi felvételeknél a fiúk már nem voltak humoruknál, mert a Ginával belőlünk előtört a rossz kisgyerek és amint az egyikünk megpróbált elkezdeni beszélni, a másik rögtön vihogásban tört ki. Szóval nagyjából ötödjére sikerült felvennünk a történetet, de még azt is masszívan meg kellett vágni. :D Fúú... folyt a könnyünk!

A Meijinél nagy szerencsénk volt, hogy belebotlottunk ebbe az ünnepségsorozatba! A Robi mindenképpen meg akarta nézni ezt a szentélyt, mi többiek kicsit már telítődtünk addigra, de így nekünk is igazán jó élmény lett a végére. A legnagyobb udvar közepén volt fölállítva egy színpad, ott zajlott egy zenés-táncos előadás, míg a széleken gyönyörű ikebanákat állítottak ki. A szentély főépületének belsejében volt egy szó szerint embernagyságú dob, annak a megszólaltatásával kezdődött a műsor, hát... ugrott egyet a telefon a kezemben elsőre.