TL;DR: Megérkeztünk Mongóliába, a táj csodálatos, az eddig megismert emberek kevésbé.

Az utunk Tokióból Ulánbátorba nem volt zökkenőmentes. Mire kiértünk a reptérre, ki volt írva, hogy délután 2 helyett 8-kor indul a gépünk. Fél 6-ig a csomagjainkat sem tudtuk feladni, úgyhogy addig kinn rostokoltunk a fogadócsarnokban. Korábbi tapasztalataink alapján már kerestük a potenciálisan kényelmes fekhelyeket, pláne, amikor átcsúsztatták a gépet 10-re. Igazából erről senki nem tehetett, mert Ulánbátorban erős hóvihar tombolt, ráadásul ez a légitársaság ezerszer jobban kezelte a helyzetet, mint a Norwegian.
Maga az út kissé rázós volt, jó párszor újra felvillant a jelzés, hogy kössük be magunkat. Sajnos annak ellenére sem tudtunk aludni, hogy kettőnkre 5 ülés jutott, viszont az ablakon kinézve egészen bámulatos látványban volt részünk a lakott területek fölött, főleg Szöulnál. Fél 4-kor értünk Ulánbátor fölé, de annyira zord időjárás fogadta a gépet, hogy 1 órán keresztül nem kaptunk leszállási engedélyt. Azon sakkoztunk magunk között, hogy átküldenek-e más reptérre, de rájöttünk, hogy nincs nagyon olyan, belátható távolságon belül, ami ekkora gép fogadására alkalmas. A leszállás simasága alapján arra következtetek, hogy kifogyóban volt az üzemanyag, úgyhogy nem volt már más választás, de a végén szépen letette a pilóta a gépet. (F: Gondolom, remélem(!) a nem volt más választás azt jelenti, hogy kb. annyi volt még benne, hogy elérjen egy másik reptérre, de előtte tett még egy próbálkozást a megközelítésre, és voltak annyira jók a körülmények, hogy le tudott szállni.) Földet éréskor a sorunkban ülő japán pasas összetette a kezeit és biztos, valami olyasmit mondott, hogy vééégre. Annyira ugyanaz a reakciónk volt, hogy nagyot mosolyogtunk egymásra, "I feel you, Bro!".

Seoul from above

Hamar kijutottunk, a határőrök annyira álmosak voltak, hogy abszolút nem érdekelte őket, ki lép be az országba. Az ő fejük mellett azért az utasoké is megért egy misét, mindenki elég rágott volt. A hostjainkra nagyjából 50 percet várnunk kellett, ami elég kellemetlen volt, egyrészt, mert baromi fáradtak voltunk, másrészt a taxisok folyamatosan ott köröztek a székeink körül és szólongattak. Kint konkrétan mínusz volt, úgyhogy az ajtón kilépve pompás időjárás (és hó) csapott az arcunkba.
A házban, ahol az első pár napban laktunk, éjszakára leállítják a liftet, úgyhogy a kb. 35 kilónyi (összesen) csomagunkkal lépcsőn kellett felmennünk a kilencedikre. A 2 hónapnyi sétálástól és kirándulástól elég jó kondiban vagyok, de azért hősiesen bevallom, lógott a nyelvem, mire fölértünk. Farki még evett pár falatot, aztán bezuhantunk az ágyba. Aznap már nem voltunk valami aktívak, inkább csak a házaspár kislányával játszottunk. A kislány egyébként nagyon cuki volt, folyamatosan hordta a szobánkba a játékait, aztán később a családi ezüstöt... :D Utóbbit gyorsan visszapakoltam a nappaliba. (F: Így utólag belegondolva, kár volt a nagy igyekezetért!. :D)
Vacsoránál mondta a feleség, hogy majd átjön a húga, mert ő jobban beszél nála angolul és esetleg megbeszélhetjük, hogy mutasson meg pár helyet a környéken. Jött is a "húg", aki valószínűleg inkább a sógornője, csak egyik sem volt egy született brit... (Angolul a lánytestvér "sister", a sógornő pedig "sister-in-law".) Felvettük egymást Facebookon és másnap délutánra megbeszéltünk némi városnézést.
Másnap kis késéssel indult a program, mert késett a lány, de végül elmentünk a Dzsingisz Kán térre, ami Ulánbátor központja, szó szerint is, ugyanis a téren jelölve van a város földrajzi középpontja. Ezen a téren sokszor történnek izgi dolgok, pár napja pl. egy rendőrség által szervezett programsorozatba botlottunk. Itt, Mongóliában, minden Dzsingisz Kánról van elnevezve, vagy az ő arcképe van rajta. Szórakoztatónak tartom, hogy itt ő a legnagyobb, legjobb, míg más országokban egészen más jelzők jutnak róla mindenkinek eszébe. Az érem két oldala ugyebár.

Genghis Khan Square, Ulan Bator

A tér oldalán bementünk a Történeti Múzeumba. Nem a legizgalmasabb hely, ahol valaha jártam, de pl. a hagyományos öltözetekről berendezett terem fantasztikus volt. A múzeum után mondtam, hogy én bizony tudnék enni, úgyhogy elvittek (a lány és a férje - ő volt a sofőr) minket egy mongol étterembe. Gyakorlatilag egy Trófea volt, csak itteni ételekből és helyi stílusú berendezéssel. A sarokban pl. állt egy jurta. Középen egy hatalmas pultról lehetett húsokat, zöldségeket, fűszereket és szószokat válogatni, amit aztán le kellett adni a konyhán és megsütötték. A választékban volt birka, marha, de disznó és csirke is. Oldalt különböző köretek, saláták és levesek sorakoztak. A mongol konyha alapvetően vörös húsra és tejtermékekre épít, de az évszázadok során sok nemzet konyhájából vettek át ízeket és hozzávalókat. Legalapabb és legkedveltebb táplálékuk a tejes tea és a khuushuur nevezetű batyu, amit darált birkahússal töltenek meg. Finomak voltak, amiket összeválogattunk. A birkát valószínűleg itt jobban lefaggyúzzák, mert nincs az a szörnyű íze, amit én nagyon nem szeretek. A rengeteg ételt némi fagyival öblítettük le. A szervezetünknek az itteni zsíros, húsos ételek kisebb sokkot jelentenek a 2 hónapnyi moszat-, saláta- és halfogyasztás után. Pláne nekem, hogy alapból nem eszem vörös húsokat és zsíros ételeket. Két-három napig elég angolosan távoztak belőlem az elfogyasztott adagok, de szerencsére ma már jó. Vagy most épp? :D (F: Az utóbbi pár napot kaja szempontjából lazábbra vettük, szóval ne bízd el magadat! :) )

Mongolian lunch, lots of meat (mostly mutton and beef) and some garnish

Az étterem után átmentünk egy helyi piacra. A párocska többször elmondta, hogy nagyon veszélyes hely, inkább hagyjuk a kocsiban a cuccunkat, mert sok a tolvaj, de állítólag gyakran verekedés is előfordul. Nekem semmivel nem tűnt veszélyesebbnek, mint bármi egyéb, tömött piac, semmi problémába nem futottunk bele, de ki tudja. A hagyományos, hímzett csizmáknál és ünnepi, női öltözeteknél meglehetősen hosszasan csorgattam a nyálam. Gyönyörű, díszes ruhák kaphatóak és tényleg hordják a nők. A Dzsingisz Kán téren és az étteremben is sok ballagó hozzátartozóját láttuk ilyesmiben. Érdekes, hogy nagyon vibráló színeket és mintákat használnak, de mégsem giccses az összhatás. Édes, jó anyámat nem meghazudtolva a textil szekciót is alaposan áttanulmányoztam. Nagyjából az összes göngyölegbe beleszerelmesedtem, mondjuk szegény többiek eléggé unták. (F: Nekem is tetszettek, ne keltsd itt a rossz híremet! :P)

Beautiful, colourful fabrics at a local market

Végül egy doboz kézimunkával távoztunk, aminek a gyártása azóta is folyamatban van. Nagyjából 3 mm-es, színes, műanyag lapocskákat kell kódok szerint felragasztani az alapra. Az enyém két pávát ábrázol egy vízesés előtt, de volt mindenféle egyéb is. Mivel 30x45cm az ábra, szerintem sose fogok végezni vele, már jó pár órát beleöltem és csak a negyedénél tartok. Tetszik nekem és átszámolva kb. 1 ezres volt!
A piac után pár órára elváltunk, de megbeszéltük, hogy este felmegyünk egy kilátóba, ahonnan látszik a város. Ulánbátor közepén, a Dzsingisz Kán tér körül több modern épület magasodik, ezeket lakótelepek veszik körbe, majd mindenfajta szerkesztettség megszűnik (a belsőbb részeken sincs sok) és a várost körbeölelő hegyeken jurtatelepek sorakoznak. Távolról, kivilágítva nagyon jól nézett ki!

Ulan Bator at night

Éjfél körül értünk vissza a szállásra, de az utak még mindig tömve voltak autókkal. Állítólag éjjel 1-ig, fél 2-ig nyüzsi van, aztán hirtelen elcsendesedik. Kérdeztem, hogy mikorra járnak az emberek dolgozni, azt mondták, hogy 8-ra, most akkor ez vagy egy elvileg, vagy nem sokat alszanak. Ami nagyon megkavarja a biológia óránkat, hogy este 9-ig, fél 10-ig világos van. Nyolckor még simán besüt a nap az ablakon. Ennek köszönhetően tegnap (vasárnap éjjel) nagyjából fél 5-kor feküdtünk és most is (hétfő) már 3/4 2 van, de csak most kezdek álmosodni.
Ulánbátor nagyjából semmilyen városra nem hasonlít, ahol eddig jártam. Az épületek teljesen puritának kívülről, az elhelyezésük mindenféle rendezőelvet nélkülöz, emellett rengeteg építkezés folyik mindenhol. Az utak keskenyek és nincsenek is túl jó állapotban, de igazából mindegy is, mert a közlekedési kultúra, mint olyan, nem létezik. Farki olvasta valahol, aztán a helyiek is mondták, hogy túl gyorsan lett túl sok autó, így nem alakult ki egy szoros normarendszer. A gyalogosok simán grasszálnak az autók között, az autósok pedig egy milliméterrel nem engednék előrébb a másikat, ami persze hatalmas dugókhoz vezet.

Húú... jócskán le vagyunk maradva a beszámolókkal, bár az utóbbi 1 hétben sok volt a pihengetés. Tehát folytatom a 7-ei programnál.
Azt beszéltük meg a párocskával, hogy délben indulunk egy közeli nemzeti parkba, Ulánbátortól 50 km-re van, amiből aztán 3/4 2 lett. Állítólag valami probléma volt a kocsival. Azért némi dugóban malmozás után sikeresen megérkeztünk az első célállomáshoz. A Genghis Khan Statue Complex jelenleg Mongólia egyik legfőbb látványossága, 8 éve épült és látszólag nagyon büszkék rá. Központi eleme egy negyven méter magas lovas Dzsingisz Kán szobor, amire fel is lehet mászni és gyönyörű a kilátás a teraszáról. Az alapot alkotó épületben van étterem, szuvenír boltok, természetesen, ruhakölcsönző, ahol hagyományos öltözeteket lehet felpróbálni, egy 3 tonnás csizma, egy hatalmas ostor, az aljában pedig egy kisebb múzeum. Amíg lent tátottuk a szánkat, odaugrott hozzánk egy helyi pofa és valamit magyarázott, miközben a telefonjával kalimpált. Először azt hittük, ajánlgatja, hogy lefotóz minket a csizmával, úgyhogy mondtuk, hogy nem köszönjük, de csak nem tágított, végül kiderült, hogy ő akar velünk fotózkodni. A barátja szó szerint kb. 15-20 képet lőtt, miközben a pofa hol Farkit, hol engem szorított keblére. Nagyon kis aranyos volt! :) Talán Ázsia országai közül itt bámulnak a legjobban, amit azért találok érdekesnek, mert a többségük oroszt már biztos látott, tőlük meg sokban nem különbözünk. Nyűgösebb napjaimon nagyon nehezen viselem a bámulást, Koreában annyira abszurd volt, hogy folyamatosan fotóztak, hogy mellette nem érte el az ingerküszöböm, de itt... Azt gondolom, ha érdekesnek talál, jöjjön oda, rázza meg a kezem, köszönjön rám (bármilyen nyelven), biccentsen, de NE BÁMULJON mereven! Egyébként a város külsőbb részein sokkal komfortosabban éreztem magam ilyen téren, mert ott gyerekektől elkezdve mindenki ránk köszönt (ki angolul, ki mongolul) és integetett. Ez egy sokkal kellemesebb formája az érintkezésnek! Koreában számomra érthetetlen örömöt okozott nekik, amikor visszaköszöntünk, de nekünk igazából nem kerül semmibe.
Na, de vissza a komplexumhoz! A múzeumban vetítettek egy kisfilmet a tervekről és az építkezésről, az alapján elég sok eleme (még) nem valósult meg, nem tudom, a továbbiakban fejlesztik-e majd. A tervek között több jurtatábor is szerepelt a szobor közvetlen környezetében, ebből momentán egy üzemel és egynek vannak meg az alapjai. Ami még érdekesség, hogy a komplexum helyét aszerint határozták meg, hogy itt találtak valami ostort, amit a kánnak tulajdonítanak, ezzel együtt pedig jó szerencsét. Rendkívül babonásnak tűnik ez a nemzet, amit ilyen zord körülmények között nem is csodálok.                 

Genghis Khan Statue Complex, the statue itself is 40 m tall

A repülőút meg egy nap lakásban, egy nap kocsiban ülés után annyira örültem, hogy rohangálhatok, hogy alaposan körbejártuk a szobor környékét, elsétáltunk a működő jurtatáborig, majd vissza a szoborhoz vezető lépcső aljánál lévő sasokhoz. Három gyönyörű madárral lehetett volna fotózkodni, de inkább kihagytuk, mert nem szeretem támogatni a vadállatok rövid pórázra/kötélre kötését. Azért lőttem egy képet az egyikről, mégse látok mindennap testközelből ilyen madarakat.

A komplexum után átgurultunk a teknős sziklához, ami hátulról és oldalról tényleg egy az egyben teknősnek néz ki. Van feje és a páncélja egész "kidolgozott". Mivel végig a Gorkhi-Terelj Nemzeti Parkba mozogtunk, menet közben is csodálatos tájak mellett haladtunk el. Alig győztük kapkodni a fejünket! Ráadásul mindennek fantasztikus hátteret ad a valószerűtlenül kék ég.  

Gorkhi-Terelj National Park, close to Ulan Bator  In front of Turtle rock (from other angles it really does look like a turtle :D

Természetesen a Teknős sziklához is fűződik Dzsingisz Kánnal kapcsolatos legenda, állítólag gyerekkorában hónapokig itt bújtatták. Ezt azért nehéz elképzelni!
Miután bevettük a sziklát, béreltünk lovakat egy fél órára. Ezt a részét NAGYON élveztem!! Imádok lovagolni, annak ellenére, hogy nem vagyok nagy mestere. Az itteni lovak jóval kisebbek és zömökebbek az Európában megszokottaknál, meg persze jóval szőrösebbek. Emellett jóval makacsabbak is!!! Négyen mentünk egy vezetővel, Farki lovát futószáron vezették, de én teljesen szabadon mentem. A lovam állandóan meg akart állni, vagy csak úgy, vagy enni, úgyhogy az elején kisebb hatalmi harcba keveredtünk, de a végén már egész szépen hallgatott rám. Némi finom rugdosás és sok, erőteljes "chu" hang (fogalmam sincs, hogy van írva) volt szükséges ehhez. Elég rövid volt a fél óra, de ha minden igaz, lesz még alkalmunk lovagolni és még tevegelni is.
A szikla környéke után átmentünk egy buddhista templomhoz, erről nem nagyon tudok, mit írni, mert számomra gyakorlatilag teljességgel érdektelen volt, főleg, hogy a főépülethez nem is lehetett felmenni, mert épp felújították. Azért a kilátás nem volt semmi, talán ezért megérte kifizetni a belépőt.

Ariyabal Meditation Temple 
   View from the hillside where the temple stands

A templom után visszaindultunk Ulánbátorba, menet közben még meg akartak mutatni valami kisebb települést, de Farki már fáradtnak érezte magát, ezért inkább mondtuk, hogy hazamennénk. Az igazán mókás része ezután következett a napnak! Alapvetően tök jól sikerült a városnézés meg a kirándulás is és a párocskával is egész jól elkommunikáltunk a nyelvi nehézségek ellenére, így már a ház előtt mondtuk nekik, hogy a későbbiekben összefuthatnánk, esetleg beülhetnénk egy sörre valahova. A csaj helyeselt, meg is adta a számát, majd kis szünet után megkérdezte, hogy "Ugye mondta nekünk a nővére, hogy ez a két nap $200 lesz?!". Az arcunkra szerintem elég gyorsan kiült a "Miafasz?!", mert persze erről egy szó sem esett addig. Mivel udvariasak vagyunk és értékeltük, hogy visznek minket pár helyre, már addig is rájuk költöttünk cirka $70-t (ezzel bőven átlépve a napi keretünket), a kajára meg lovaglásra meghívtuk őket és a teljes tank benzint is kifizettük. A helyzet tisztázása végett felmentünk a "nővérhez", aki hirtelen az addigi nyelvtudását is elfelejtette, folyamatosan mongolul beszéltek egymáshoz és nevetgéltek. Ezen borzalmasan felhúztam magam és egy nagyjából 2 perces speechet levágtam, hogy ez a pénz miért nem fog számukra megtörténni. Pontosan látszott, hogy értik, amit mondok, de nem igazán reagáltak. Felhívtuk "az angolul tudó" férjet (ő ugyanakkor utazott el, amikor mi érkeztünk), aki nagyjából annyival segített ki minket, hogy ez nem az ő dolga, oldjuk meg. Mondtam Farkinak, hogy én ugyan nem adok ennek a pinának $270-t, úgyhogy a végén abban maradtunk magunk között, hogy hozzávágunk 30-at, aztán menjen isten hírével. Nem igazán tudtuk, meddig mehetünk el és nem volt arra az éjszakára más szállásunk, ezért adtunk neki bármit is, de azt azért elég nyilvánvalóvá tettem számukra, hogy nem mi leszünk a nagy üzlet. A kiscsaj ezután szó nélkül elsomfordált.
Másnap reggel költözhettünk át az új helyünkre, ami egyszerűen fantasztikus!! Teljesen odáig vagyunk érte azóta is. Amint jött az üzenet az Airbnb-től, hogy értékeljem átverőséket, 3 szó híján, kihasználva a rendelkezésre álló helyet, részletesen taglaltam az esetet. Törekedtem arra, hogy a lehető legkorrektebb legyek. Az értékelésemmel alaposan lehúztam az átlagukat, ezzel valószínűleg rontva a későbbi üzletüket, de meg is érdemlik! Pár napra rá jött a "válasz", ami borzalmas angolsággal "sajnálkozott" afelett, hogy utáljuk az egész utunkat és már a reptéren is boldogtalannak látszottunk. Meg persze benne volt az önmaguk fényezése, hogy ők adtak nekünk fekhelyet, ételt és még vezetőt is szereztek, mi pedig nem voltunk hajlandóak fizetni. Rövid, sommás véleményem, hogy nyaljanak jakfaszt! Má' bocsánat!                

Azóta persze találkoztunk kifejezetten jó fej helyiekkel, többek között az hostunk is bármiben segít, válaszol, amit kérdezünk, úgyhogy a TL;DR rész az első pár napra vonatkozik. A táj továbbra is szép! :)