TL;DR: Utaztunk Shinkansennel és voltunk 300 méterrel Tokió fölött.

Elérkezett április 29-e, utolsó napunk Kiotóban és egyben első Tokióban. A két város közötti távot vonattal tettük meg, nem is akármilyennel, a Shinkansen Tōkaidō vonalát vettük ehhez igénybe, ami Oszaka és Tokió között közlekedik. A Shinkansen az a vasúthálózat, ami arról híres, hogy a szerelvények 300 km/h feletti sebességgel is tudnak haladni, ezzel időben sokkal közelebb hozva egymáshoz az ország nagyvárosait. Meg persze arról is, hogy a hálózat folyamatos fejlesztése és a jegyárak korlátozása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a JNR-t (a japán nemzeti vasúttársaság) 1987-ben, tekintettel a felhalmozott 27 ezer milliárd jenes (!) adósságára 7 részre osztották. A hosszú lejáratú kötelezettségeit egy cég vette át, amit aztán 1998-ban feloszlattak és az addigra 30 ezer milliárd jenre rúgó adósságot egyenesen az államhoz került. De ez egy másik történet.
A kocsik kényelmesek, tiszták, külön tetszett, hogy a kettes és hármas székcsoportok 180 fokban elforgathatóak, szóval egy nagyobb társaság is tud együtt ülni. A formáció egyedüli hátránya, hogy szembefordulva már nincs túl sok hely a lábaknak, de valamit valamiért. Általában 260 km/h körüli sebességgel haladtunk, a 475 km-es utat valamivel több, mint két óra alatt tettük meg. A bevezetőben említett alacsonyan tartott jegyáraktól manapság nem kell tartani, egy főre az út majdnem 14 000 jen, ami úgy 35 000 forintnak felel meg. Igen, ezért az összegért már akár repülőjegyet is lehet venni, de egyrészt akkora nem voltak ennél olcsóbb jegyek semmilyen járatra, plusz a repülővel ellentétben itt városközpontból indultunk és városközpontba érkeztünk. Mehettünk volna hagyományos vonattal is, de az sem valami olcsó, de legalább hosszabb és körülményesebb is az út. Meg ha már itt van az ember Japánban, csak kipróbálja a híres bullet rain-t. Most jönne az a rész, hogy mekkora élmény volt az utazás, de csalódást kell okoznom: végső soron ez is csak egy vonat. Ami tényleg gyorsan megy, de ebből szinte semmi nem érzékelhető, ami jól is van így, elég nagy baj lenne, ha éreznénk belőle bármit is. A táj viszont tényleg gyönyörű, csalódást jelentett viszont, hogy a felhős idő miatt nem láttuk a Fujit, pedig direkt arra az oldalra foglaltunk helyet. Mármint láttuk, de csak a lábát, a többi része (ami a lényeg) felhőkbe burkolózott.

View from the Shinkansen, on the way from Kyoto to Tokyo.

Érkezés után egyből a szállásra mentünk, ami nagyon jó volt. Egy utcára nyíló egyterű lakás, nem túl nagy, de okosan berendezve, négyen jól elfértünk benne. A fürdőszoba részt (mosdókagyló, WC, zuhanykabin) egy függöny választotta el a lakás többi részétől, a WC ugyan el volt különítve a többi résztől, de valamiért üvegfalakkal. Érdekes választás, de a behúzott függönynél úgysem lehet belátni, szóval nem okozott gondot. Csak érdekes, na. :) (B: Szerintem borzasztó furcsa egy üvegkalitkában végezni a dolgod, de lehet, hogy ez is ízlés kérdése. Ami még szokatlan volt, hogy ezen a részen a villany automatikusan gyulladt fel és kapcsolt le, de elég nagy késleltetéssel, úgyhogy a Nagymama által nevelt részem háborgott, hogy ez pazarlás. :D Sok helyen praktikus a mozgásérzékelős villany, magánlakásban praktikusabb a jó kis villanykapcsoló.) 

Our cozy, little Airbnb place in Tokyo. 

Este bementünk a városba, az utunk egy parkon át vezetett, aminek az egyik szélén egy tó terül el, a partján egy gyönyörű, kivilágított pagoda. Továbbhaladva aztán elértünk egy központibb helyet kajáldákkal, boltokkal, zöldségesekkel, ahol megkaptuk az első adagot Tokióból: rengeteg ember, fények, hangok minden mennyiségben. Kiotó után éles volt a kontraszt! (B: Nekem túl éles! Kiotó hangulatában és természeti adottságaiban is kiemelkedő, nekem a tokiói, nyüzsisebb részen sok volt a tolongás és a mesterséges fény, na meg a cigifüst. Viszont az Ueno park kifejezetten tetszett, szívesen álldogáltam a tóparton és bámultam a fényeket.)

Corner of Ueno Park.

30-án a napunkat s Skytree-nél kezdtük, ami a 634 méteres magasságával a világ legnagyobb tornya és a dubai-i Burj Khalifa után a második legmagasabb épülete. Alapvetően egy adótorony, de üzemel benne étterem és két kilátó is. Mikor megérkeztünk, tapasztaltuk, hogy legalább két órát kellene várni a bejutásra, de aztán kiderült, hogy külföldi turisták plusz 500 jen fejében soron kívül felmehetnek. Több helyen is tapasztaltuk ezt a pozitív megkülönböztetést, például vasútra is vannak kedvezményes, csak külföldi turisták számára elérhető bérletek. Na, de vissza a Skytree-hez: mi a 300 méteren lévő alsóbb kilátóba mentünk; a 450 m-en lévő kilátó innen lett volna elérhető egy másik lifttel plusz 1000 jenért, de mivel többet onnan sem láttunk volna, ezért azt kihagytuk. A kilátás gyönyörű, de sajnos a levegő párás és gondolom szennyezett is volt, így a városon túl nem nagyon láthattunk. Külön tetszett az a pár négyzetméteres rész, ahol a padló üvegből állt, így le lehetett nézni az utcára.
(B: Nekem továbbra is szürreális élmény egy épület tetejéről nézni a várost, de nagyon élvezem, megunhatatlan! Az üvegpadló külön tetszett, egyedül azt sajnáltam, hogy nem egy nagyobb rész volt így kialakítva.)

View form Tokyo Skytree, world's tallest free-standing broadcasting tower.

Innen egy nagyon hangulatos ki parkon keresztül az Asakusa szentélyhez mentünk. Természetesen a  kertek már bezártak, mire odaértük, de magát a szentélyt, egy előtte álló kaput és a hozzájuk tartozó valószerűtlenül nagy, több ember magas lampionokat még meg tudtuk nézni. (B: A szentély környéke egészen nagy sugárban hagyományos stílusú utcácskákban berendezett, kültéri piacból és kisebb-nagyobb boltokból állt. Találtam egy bomba jó ruhást, ahonnan gondolkodtam 1-1 drab megvételén, de aztán a későbbiekben alaposan bevásároltunk, úgyhogy már nem erőltettem a visszatérést.)

Gigantic lanterns at the entrance of Asakusa shrine; How awesome is that?!

Around the shrine there was a big open air market and several shops.

Ezután utolsó állomásunk, a gyalog körülbelül 30 perce lévő Akihabara állomás felé vettük az irányt, ezen a környéken hatalmas elektronikai boltok találhatóak, úgy voltunk vele, hogy ha már Tokióban vagyunk, akkor csak meg kellene nézni egy ilyet is. Egy 7-8 emeletes áruházba mentünk be, de túl sok extra dologról nem tudok beszámolni. 20-30 évvel ezelőtt még valószínűleg ámultunk volna a kínálaton, de ma már az új technológiák annyira gyorsan terjednek, hogy egy szimpla üzletben nehéz meglepni. Egy kivétel mégis volt, az egyik szinten láttunk egy nagyjából 140 centi magas humanoid robotot, aki japánul beszélt, és a körülötte lebzselő kisgyereknek nagyon bejött. (B: Annyira cuki volt, én is elfogadnám otthonra! Viszont az óriás, plüss mumin mindent vitt.)

Humanoid robot at a big electrical store.

Hazafelé a fentebb már emlegetett park felé mentünk, de a kis tavat most a másik part felől közelítettük meg, így észrevettük azt az utat, ami félkörívben a tavon keresztül vezet. Nyilván végigmentünk rajta, innen próbáltunk pár képet lőni az éjszakai városról, több-kevesebb sikerrel.

Ueno Park at night.

Az első két nap elég lassan telt, de aztán bevetettük magunkat az igazi forgatagba! Nagyon izgalmas volt!

Relatív sokat metróztunk és ami rögtön megütötte a szemünket, hogy ki vannak jelölve külön, csak női kocsik. Nem egész napra, csak a reggeli csúcs idejére. Több videóban láttam, hogy a japán pasik nem mindig vetnek meg egy kis szoknya alatt turkálást, gondolom ezt próbálják megelőzni. Csak tudnám, miért nem a pasiknak tanítják meg, hogy nem kéne!