TL;DR: Voltunk egy hagyományos étteremben is, ahol rengeteg fogást megkóstoltunk. Ez már tényleg a zárórész.

Az utolsó esténken sógornőm egyik régi barátnője (és az ő barátja) meghívott minket egy japán étterembe, ahol annyi fogást tudtunk kipróbálni, hogy az önmagában megér egy posztot. Az étterem hagyományos, japán stílusú volt, csomó kisebb helyiségre tagolva, mindegyikben hagyományos alacsony asztalokkal, az anyaghasználatban a bambusz dominált, a visszafogott megvilágítás pedig az egész helynek egyfajta bensőséges hangulatot adott. Az étlapon természetesen csak japán szöveget találtunk, képek nélkül, de mivel mindannyian szeretünk új dolgokat kipróbálni, így abban maradtunk, hogy vendéglátóink majd rendelnek nekünk, amit jónak látnak, mi pedig megesszük. :) Olyan fogásokat választottak - gondolom tudatosan -, amiket szét tudtunk osztani, így többféle ételt is ki tudtunk próbálni. A menüben nyilván hal is szerepelt, ami természetesen úszni kívánt, így talán az italokkal kezdeném.

The sake we tasted at a Japanese restaurant (the whole post is about this dinner).

F: Természetesen ittunk szakét, ami őszintén szólva nem gyakorolt rám túl mély hatást. Ezt a fajtát melegen (is?) lehet fogyasztani, ezen a hőmérsékleten az alkoholossága leginkább egy nem túlforralt (tehát jól elkészített) forralt boréra emlékeztetett, az íze pedig, micsoda meglepetés, rizses volt. Inkább ízlett, mint nem, de a szaké számomra továbbra is kicsit jellegtelen. Talán ha többször, többfélét próbálnék ki belőle, akkor "felnőnék" hozzá, és jobban tudnám értékelni, de itt és most csak ennyire futotta. :)
Ezen kívül ittunk még umeshut, amit szilvaborra fordítanak. Ume gyümölcsből készítik, ami a szilva és a kajszi rokona, hívják japán kajszinak vagy kínai szilvának is, ezeket a bogyókat áztatják alkoholba és cukorba. A kész ital 10-15% körüli alkoholtartalommal rendelkezik. Kipróbáltuk tisztán, jéggel (umeshu rokku, umeshu on the rocks) és szódával keverve (umeshu soda), nekem tisztán jobban ízlett, értelemszerűen sokkal erősebb így az íze, viszont ahhoz már túl édes, hogy 1-2 pohárkánál többet megigyak belőle. Tehát az általam ajánlott fogyasztási mód: kezdésnek egyet jéggel, majd áttérni a frissítő, szódás változatra. :)
B: A szaké rossz, mindegy, hogy hideg, vagy meleg. Ehhez nincs több hozzáfűznivalóm. Mindegyiknek olyan íze és szaga van, mint a rohadt körtének. Nem érett, rohadt! A szilvabor viszont nagyon finom!! Nekem is jobban ízlett önmagában, de szódával is jó, frissítő.

Appetizers. Top left: jelly made from fish roe with norii and meat. Bottom left: salad with fried tofu. Right: chicken gizzard with ginger. (Most of the courses were split amongst us so we didn't eat that much :) )

F: És akkor térjünk is át a kajákra, amiket előételekkel indítottunk. A bal felső képen látható egy-, legfeljebb kétfalatos kis hasáb egy halikrából készített kocsonya norii-val és hússal. Nem túl bonyolult ízek, de azok jó arányban összeállítva, remek kezdés volt.
Az alatta lévő képen némi saláta sült tofuval. Ebből nyilván a tofu az érdekesebb rész, olajban sütve még soha nem ettem. Ropogós, emellé nem túl erős íz, jól kiegészítette a salátát.
Jobbra pedig a kedvenc előételem, csirkezúza gyömbéresen, hidegen tálalva. Nálunk a zúza egyértelműen levesbe vagy pörköltbe való, így sosem gondoltam még erre a kombinációra, de működik (Miért ne működne?), isteni a kettő együtt!  
B: Legelőször a kis kockát hozták ki, amit én kapásból nem akartam megenni, amikor meghallottam, miből készült, de aztán úgy voltam vele, hogy mégse utasíthatom vissza rögtön az első fogást, úgyhogy végül csak beleharaptam. Egyáltalán nem volt hal íze, a kocsonya maga kicsit jellegtelen volt, a húsdarabkák viszont nagyon kellemesek, puhák és finomak, úgyhogy összességében ízlett. 
A salátán elég erősen ecetes volt a szósz, ezt jól ellensúlyozta a tofu semleges íze, a ropogóssága pedig külön feldobta az ételt. Az előételek közül nekem ez volt a kedvenc.
A zúza... hátőő... bleehh! Sose szerettem, normál esetben nem is eszem meg, de ismételten, ha már mi mondtuk, hogy lepjenek meg, ki kellett próbálnom. Nem jött be! Én csak annyit érzek a zúzából, hogy rágós és borzalmas az állaga, most is alig vártam, hogy a rágás végére érjek. Thumbs down.   

Sashimi was not as good as on the fish market, but still good. The Japanese (with minced radish) omlett could be the best I ate so far.

F: Természetesen nem maradhat el egy kis szusi, jelen esetben sashimi. Nagyon finom volt, de azért az első helyen továbbra is a sorozat második részében megénekelt halpiacos válogatás áll. A japán omlett (alsó) viszont talán életem legjobbja. Rendesen átsütötték, de egyáltalán nem száradt ki, szóval az állaga számomra tökéletesre volt. Emellett nem is csinálták túl édesre, szóval nagyon eltalálták az ízlésemet. A kis golyó apróra reszelt (darált?) retek, amit egy részén kicsit megpirítottak. Sosem láttam még ezt a párosítást, de japán vendéglátóinktól megtudtuk, hogy ez egy elég tipikus összeállítás. És tényleg, nagyon jól ment a kettő egymáshoz, a retek egy kis ropogósságot adott hozzá, és jól kiegészítette az omlett édességét.
B: A sashimi finom volt, de a halpiacon evett sushik után nem tudok áradozni róla. Azt hiszem, egyedül az előtérben lévő, fehér hal nem ízlett, a tonhal és lazac mindig jó.
Japán omlett, japán omlett!! Imádom!! Nem tudom, hogy egy sima tojástekercsben mi fogott meg ennyire, de nagyon-nagyon szeretem. A retek pedig tényleg szuper volt hozzá, bár magában is. :D Talán jégcsap retek lehetett, mert nem volt annyira erős, csípős íze, mint a sima reteknek. 

Tempura selection: green pepper, fish and a variety of green plants, like fiddlehead fern and miyamairakusa or wood nettle.

F: Ettünk sok tempurázott dolgot is, az első tányéron zöldpaprika és hal várt ránk, ebből én csak halat ettem, amit puhára és omlósra sütöttek, véletlenül sem szárították ki. (A paprikát meghagytam Barinak :) ). A másik tálon egy zöld válogatás látható, amikből nem mindent tudok biztosan megnevezni, magyarul meg szinte semmit. :) Ami biztos, az valamilyen ehető páfrány friss hajtása (fiddlehead fern). Innentől már csak erős találgatás jön, de szerintem kb. ezeket ettük: a levél valószínűleg miyamairakusa (angolul wood nettle) levél, a nagyobb ágak pedig talán, talán taranome, ami a taranoki nevű növény (angolul Japanese angelica-tree) hajtása. Legjobban talán a levél ízlett, utána a páfrány hajtás jött.
B: A halacska egy gyakorlatilag tökéletesen elkészített rántott hal volt, puha, omló és szaftos, de azt gondolom, hogy ilyet egy jó fish and chipsben is lehet enni. A paprika viszont fantasztikus! Már Koreában is két pofára zabáltam a töltött változatot, ez sem okozott csalódást. A vicces az, hogy mondjuk a lecsóban nem rajongok a paprikáért, de így tempurázva egészen más íze van. Meg nem is olyan puha, megmarad némi roppanósság.
Nekem a két tál kínálata közül egyértelműen a paprika volt a kedvenc és azt követte a páfrányhajtás. Amerika óta sok helyen láttam a boltokban és ki is akartam próbálni, de elképzelésem sem volt róla, mit kell vele csinálni, aztán valahogy elfelejtődött, úgyhogy nagyon izgatott lettem, amikor a vacsi közben feltálalták. Zöldséghez képest elég erős íze van, kicsit a kelbimbóhoz tudnám hasonlítani, de keményebb. Nagyon finom!
A levél nekem kicsit csalódás volt, mert azt hittük, hogy szezámlevél, ami isteni, arra az ízre készültem, de nem azt kaptam. Szóval kb. a csalódottság maradt meg belőle. :D   

Fish smoked/grilled on a hot stone and leaves then cooked by the added water (broth?).

F: Elérkeztünk a kedvenc fogásomhoz. Egy cserépedénybe forró követ tesznek (ez látszik a jobboldali képen), erre valamilyen leveleket, majd pedig lazac filét pakolnak. Amíg ezt kihozzák az asztalhoz, addig a hal egy picit sül, illetve a levelektől füstölődik. Ezután, már az asztalnál beleöntenek egy adag vizet (talán valamilyen alaplevet), majd lefedik. A folyadék szintje a halat nem éri el, de kő miatt persze egyből elkezd forrni, így a szeletek a gőzben megpárolódnak. A fogás akkor van kész, mikor a fedőre vágott apró lyukon már nem jön több gőz. A hal omlós volt, a levelektől enyhén füstös, egyszerűen zseniális! Betegre tudnám enni magamat belőle.
B: A lazac fantasztikus volt! Simán beillene ünnepi fogásnak akár otthon is. A japán lány azt mondta, hogy az alatta lévő levél valószínűleg nem ehető, de nem volt biztos benne, úgyhogy némi szagolgatással, hajlítgatással és közelebbi szemrevételezéssel tanulmányoztam, de tényleg nem bizonyult túl étvágygerjesztőnek. Mindenesetre a halnak jó ízt adott. 

Some raw meets: horse with bacon on the left and seared stake on the right.

 F: Ezzel most ugyan felrúgom a sorrendet, de a a nyers húsokat egyben tárgyalnám. Ha az utazás előtt meg kellett volna tippelnem, hogy életemben hol fogok először nyers lóhúst enni, akkor biztosan Mongóliát mondom, pedig nem. A bal oldali képen az bizony basashi, azaz nyers lóhús, némi szalonnával. Füstölve persze ettem már lovat, kolbász formájában, ami ugye sokkal édesebb a "normál" kolbásznál. Nyersen egyáltalán nem érződött ez az édesség, igazából nem volt semmilyen extrém, különleges íze, végső soron ez is "csak" egy vörös hús.
A jobboldali képen vékony marhaszeletek láthatóak, amit épphogy csak kérgesítettek. Előtte valószínűleg pácolták is (nem annyira értek a steakekhez), mert a hús egészen omlós és szaftos volt, gyakorlatilag rágni sem kellett. Számomra a vacsi egyik fénypontját jelentette a már említett kövön sült és párolt hal mellett. A mellé adott fehér és újhagyma jól kiegészítette a marha ízét, de előbbiből csak kicsit szabadott enni hozzá, hogy ne nyomja el túlságosan a húst - kár lett volna érte.
B: A lovat megkóstoltam, mert mégiscsak, de nem fogok rászokni. Kolbász formájában elmajszolok pár karikát, de nekem ez a vörös hús dolog még mindig nem adja. Egyszerűen fáj tőlük a hasam és nem is esnek túl jól, ránézésre sem találom őket túl kívánatosnak. Nem tudom, miért van ez így, mindenki azt szokta gondolni, hogy válogatósságból, vagy valami fura elvből nem eszem meg őket, pedig nem. Valószínűleg a szervezetemnek nincs szüksége ilyesmire.  
A marhát meg se kóstoltam, mert nagyon nem kívántam.

Some perfectly cooked, juicy fried chicken.

F: A csirkét azért még Japánban is megsütik, de szigorúan csak annyira, amennyire muszáj. Olyan szaftosan tálalták, hogy ha nem lett volna teljesen omlós, talán az is felmerülhetne, hogy nem sütötték át eléggé. De igen, átsült, a közepén semmi rózsaszínt nem lehetett látni, de valószínűleg ez másodperceken múlt, szóval nagyon eltalálták. Azt akartam írni, hogy ez is biztosan dobogós, de a visszagondolva a képzeletbeli dobogóm már legalább 4-5 helyes. Jókat ettünk, na! :)
B: Mmmmm... csirke! <3 Na, ez abszolút nekem való volt! Minden elemét eltalálták, az ízt, az állagot, a tálalást. Nálam a lazaccal ez vitte a prímet a főételek közül. Kicsit sajnáltam, hogy csak egy szelet jut mindenkinek, meg tudtam volna enni belőle egy teljes adagnyit.

Last but not least the desserts: sweet bean and ice cream.

F: Ennyi fogás még szétosztva is szép mennyiség, így elérkezett a lezárás ideje némi desszerttel. A két baloldali édes bab püré rizstésztás gombócokkal. Sajnos az édes bab továbbra is az oké kategória nálam, de ehhez képest szépen szerepeltek. A sorban a következő egy zöld színű fagyi, na vajon mi lehet? És nem, nem zöld tea, hanem pisztácia, mennyei pisztáciafagyi! A pisztáciát imádom, valószínűleg csak azért nem eszek belőle meg napi fél kilót, mert ahhoz azért drága. Ebből következik, hogy a pisztáciafagyit is szeretem, ez pedig különösen finoman készítették el. Akárhogy próbálkozom, nem tudom felidézni, hogy a jobb oldali tálkát mivel töltötték meg, úgy tűnik túlságosan lefoglalt a fagyi. :) 
B: ÚRISTEEEEN... AZ A FAGYIII! Soha életemben nem ettem ennél finomabbat. Annyira rákattantam, hogy kellett rendelni még egy adaggal, hogy a többieknek is jusson. Fantasztikus volt az állaga, krémes, tökéletesen el volt dolgozva, semmi csomó, vagy jégkristály és az íze... wow! Ezt importálni kéne!
Az édes bab annyira nem ragadott meg, mert a fagyi lekötötte minden figyelmem, de a bennük úszkáló gombócok ízlettek.
Jobb oldali tál... öhm... passz! Emlékszem, hogy szedtem a tányéromra, de ennyi maradt meg belőle. Annyira nem lehetett extra, :) 

Magáról az étteremről annyit még érdemes megemlíteni, hogy abszolút nem turistáknak lett kitalálva, úgyhogy szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy eljutottunk oda. Egy olyan utcának nem mondható sikátoron kellett befordulni hozzá, ami talán 70 cm széles lehetett. Elsőre a Gina barátnője is simán elsétált mellette. Az étterem bejáratánál rögtön le kellett venni a cipőt, úgy lehetett tovább haladni. Még szerencse, hogy a hűvösebb estére gondolva volt nálam egy pár zokni, mert egyébként mezítláb voltam aznap a balerinámban. A személyzet kivételesen figyelmes volt. Amikor kiment valaki wc-re, már ott álltak előtte és nyitották az ajtót, vagy például amikor a lenti foglalt volt, az egyik pincérlány fölment megnézni az emeletit, aztán intett, hogy nyugodtan mehetek oda. Az egész helynek nagyon magával ragadó atmoszférája volt.

Az egész estéért hatalmas köszönettel tartozunk japán vendéglátóinknak, mert nem csak hogy megszervezték nekünk ezt az estét, hanem a vacsora vége felé (észrevétlenül) az egész számlát rendezték, majd később közölték velünk, hogy a vendégeik voltunk. Nem tudok elképzelni az egész Japán túrához ennél a vacsinál jobb lezárást! 

Kapcsolódó posztok:
Japán 1. rész
Japán 2. rész
Szöul 1. rész
Szöul 2. rész