TL;DR: Japánt is végigettük! Ha azt hiszed, Japánban sushit fogsz enni sashimival, akkor vár rád pár meglepetés. 

Mivel a koreai kajás posztunknak akkora sikere lett, hogy azóta többen is kértétek, legyen japán kiadás, így innen is összegyűjtöttünk (jó) pár fogást. Lesz benne a bolti gyors kajától kezdve a tradicionális étterem kb. komplett étlapjáig minden. Összefoglalóul annyi elmondható, hogy a japánok fele annyira sem esznek fura ételeket, mint a koreaiak, bár lehet, hogy csak megszoktam.   

B: Ez a két tál volt a legelső dolog, amit Kiotóban ettünk. Városnézés közben betértünk egy kifőzde jellegű helyre, ahol legnagyobb meglepetésünkre automatáknál kellett leadni a rendelést. Olyasmit kell elképzelni, mint otthon a jegyautomaták, ezek vannak elhelyezve a bejáratok közelében. A kijelzőn lehet különböző kategóriákból választani, pl. curry-s ételek, napi menü, tésztafélék... stb., bedobni a megfelelő pénzösszeget, majd a gép kidob egy cetlit, amit oda kell adni a személyzetnek. Pár perccel ezután hozzák is a megrendelt fogást. A zöld tea, ugyanúgy, mint kb. mindenhol, benne van az árban, folyamatosan újratöltik mindenkinek. A teán kívül volt kitéve chili por, pácolt gyömbér, szójaszósz meg még valami fűszerek, amire nem emlékszem, talán bors volt az egyik.
A választásban bevetettük a régi, jól bevált módszerünket: ráböktünk arra, ami a legszimpatikusabb volt kép alapján. A szórakoztató ebben a módszerben, hogy mindig éri valami meglepetés az embert, hogy "Jééé, ez is van benne?!", mivel egy 1,5cmx1,5cm-es ábra alapján nem mindig egyértelmű a pontos összetétel. Az enyém a fölső, ez egy tojásos-csirkés feltéttel tálalt rizses étel. Picit édeskés volt, de ezenkívül kifejezetten kellemes és számomra pont megfelelő volt az adag is. A későbbiekben kiderült, hogy ez az üzlet gyakorlatilag egy "gyors étterem" lánc tagja és számos hasonló van Kiotóban. Arra van kitalálva, hogy a dolgozók átugorjanak és gyorsan fogyasszanak, hogy legyen valami meleg a hasukban, de ennek ellenére jó minőségű az étel, szóval nem egy Meki szint. Az árak határozottan barátiak!
A teáról annyit, hogy pont olyan íze van, mintha a rizsfőző lébe áztatnák a leveleket, nem zártuk ki, hogy valóban így készül. Érdekes, nem mondom, hogy a kedvencem, de az itteni ételekhez jól tud esni.
F: Az enyém gyömbéres disznó hús volt, rizzsel. Akkor nagyon bejött, amihez talán hozzájárult az éhség és a helyi konyhával való első találkozás élménye is. Így utólag visszagondolva már abszolút nem kiemelkedő, de valóban jó minőségűnek tűnt és finom is volt.

B: Újabb gyors étel, ezúttal a boltból. Ezek a fajta tésztás ételek baromi népszerűnek tűntek, gyakorlatilag mindenhol árulják őket. Van levesnek és tésztának elkészíthető, utóbbinak a teteje nagyon rafinált, van benne egy kis szűrő rész, hogy mindenféle kiegészítő nélkül le lehessen róla önteni a vizet. Szerintem sokkal ízletesebbek, mint az otthoniak, pedig ugyanúgy forró vízzel kell őket felönteni, majd pár percig állni hagyni. A tésztához adnak mindenféle kiegészítő szószt, zöldségpelyheket... igazából mindegyikhez mást. Mivel elég olcsóak a többi alternatívához képest, a szoros költségvetésen levők gyakran alapnak használják és utólag picit felturbózzák. Én is így tettem, a tojás saját adalék. Tojásleves, de rég ettem!! <3
Ami nagyon-nagyon tetszik Japánban, hogy az ember bármiféle gyorsan fogyasztható dolgot vesz, adnak hozzá pálcikát (amihez fogpiszkáló is van csomagolva - Mennyire cuki már?!), a pudingokhoz/zselékhez kiskanalat, az üdítőkhöz gyakran szívószálat. Mivel otthon hosszasan szoktam a boltokban valamiféle műanyag evőeszköz után vadászni, de általában nem találok, ez a kis figyelmesség külön jólesett a lelkemnek.
F: Első tanulság számomra az volt, hogy figyelmesebben nézzem meg az utasítások képeit (a szöveget elolvasni úgysem tudnám, a google fordító meg körülményes), és gondoljak is bele. Ha pl a szószt is hozzákeverem a "főzővízhez", amit később leöntök, akkor nem sok íz marad. Tényleg egész finomak, főleg az árukhoz képest, de egyszer sikerült belefutnom nagyon jellegtelenbe is. (B: De mindent megment a koreai csirkealap zselé! :D )

F: Ezt a fogást Kiotó egyik híresebb piacán vettük,ami a koreai piacok után azért csalódás volt, mivel inkább turistákra volt szabva, úgy árak, mint kínálat tekintetében. Ráadásul a legtöbb kaját előre zacskózva, dobozolva árulták, ami a street food egyik számomra nagy élményét veszi, hogy frissen, ott előttem készítik el. Szerencsére találtunk egy helyet, ahol frissen készült az étel, ami jól is nézett ki és még az árak sem voltak elszállva. A fogást takoyakinak hívják, egy hígabb palacsintatészta, amit félgömb alakú formákba töltenek, és a sütés közbeni folyamatos forgatás miatt végül gömb alakúra sül. A közepébe polipot tesznek, a tetejére esetünkben hagymát és majonézt, plusz egy sűrű szószt. Elképesztően laktató, az íze nekem tetszett, viszont az állaga már egyáltalán nem jött be: a külseje szépen megsül, viszont középen a tészta még szinte folyós, a kettő között meg elég nyúlós. Egy próbát mindenképp megért, de többször már nem kértem ilyet.
B: Farki leírta a főbb tudnivalókat, úgyhogy marad az, hogy mi volt az élményem vele kapcsolatban. Ránézésre kifejezetten gusztusos, ízre finom, az állaggal nekem is volt némi problémám. Japánban egyébként sokszor belefutottam abba, hogy nekem már túl puha volt valami. Ha magamnak/-unknak főzök, én inkább a ropogósabb állagra hajtok. A zöldségeket is inkább csak egy picit megpárolom, minthogy megfőzzem.
Ami kép alapján nem látszik, de a takoyaki állandó kiegészítője a halszirom, ezzel szórják meg a tetejét. Eléggé alap étel, sok helyen árulják, gyakorlatilag mindenféle ártartományban. Minőségre annyit változik, hogy a benne lévő polipdarab hol kisebb, hol nagyobb.

B: Gondoltuk, kirúgunk a hámból, úgyhogy kerestünk a környékünkön egy éttermet. A megfelelő kiválasztását nagyjából úgy kell elképzelni, hogy legyen angol menü, de mivel ez általában nem valósul meg, a képekre hajtunk. Az utcánkban akadt jó pár hely, az egyik benne is volt a hostunk ajánlásában, de amikor beléptünk, arcon csapott a tömény cigifüst, úgyhogy fordultunk is kifele, amúgy is tele volt. Ahová végül beültünk, akár 1 saroknyira is volt onnan és nekem talán a legjobb kiotói kajaélményem lett. Egy korábbi bejegyzésben már írtunk erről a vacsoráról, úgyhogy csak gyors összefoglalóként: én tsukement (közelebbi tálak) ettem, ami inkább egy nyári étel. Külön tálalják fel a levet és a belevalókat, aztán lehet mártogatni. Farkié ramen miso levessel. Előételnek ettük gyozat (középső fekete tányér), ami angolul dumpling névre hallgat és a best kaja EVÖR! Gyömbéres, hagymás darált hússal töltött jóság. Érdemes pirítva kérni, nem főzve!
Kiotóban egyébként a ramen a legfőbb tradicionális étel, a sushi Tokióból ered, Kiotóban nem is nagyon kapni, illetve éttermekben igen, de igencsak borsos áron árulják a jobbakat. Így hamar összedőlt a vágyálmom, hogy 18 napig sushin fogok élni.. :D
F: Rám már csak a kiegészítés kiegészítése maradt. :) Csatlakoznék ahhoz a megállapításhoz, hogy ez volt talán a legjobb kiotói kajálás. A ramen tészta nekem nagyon bejön, kicsit vastagabb, mint az otthoni instant levesekben megszokott, és keményebb is, mint a Magyarországon megszokott tészták, ami külön tetszik. A levesben a sertéshús szeletek kifejezetten zsírosak voltak, de mégsem ülte meg a gyomromat. Ezek a zsíros részek abált szalonnára emlékeztettek, csak nyilván más fűszerezéssel. :) Ismét kiemelném a tojást!
Gyoza is love, Gyoza is life; el tudnék élni rajta huzamosabb ideig. Ettünk máshol is, de ezt a helyet nálam nem verte meg egyik sem.

B: Bár ezeket nem konkrétan mi ettük, kis érdekességként beszúrtam, hogy így néz ki egy teljesen átlagos húspult kínálata. Amivel nem tudtam megbarátkozni, az a külön árusított halszem. De nem ám kis picike, hanem kb. 3 cm átmérőjű. Nem tudom, mihez használják fel, talán alapléhez.

B: Ázsiában is elég édesszájúak, így számtalan fajta desszert kapható. Majdnem hogy az összes rizs, vagy zöld tea alapú. (Zöld tea fagyiiiiiiiííí!! <3) Ezek a lapocskák rizstésztából készülnek. Nagyon-nagyon ruganyosak, szerintem a hosszuk kétszeresére simán ki lehet húzni őket szakadás nélkül és vissza is nyerik a formájukat. A fehér fahéjas ízesítésű volt, a zöld pedig, nem meglepő módon, zöld teás. Sokkal laktatóbbak, mint amilyennek kinéznek, én kettőnél többet nem tudnék megenni belőlük, bár igaz, hogy sosem voltam különösebben oda az édességért. Mondjuk fahéjjal kb. bármit el lehet nekem adni, úgyhogy az ízlett, a másik kicsit mehh élmény volt. Amiért nővérkém lecsapott rájuk és Japánban eleve jellemző, hogy GYÖNYÖRŰ volt a dobozuk. (sajnos arról nincs kép)
F: Ez volt az a pont, ahol kezdtem beletörődni a zöld teába. (Ahogy azt már korábban írtam, teának szeretem, édességben nem rajongok érte.) Nem volt annyira erős íze, de valószínűleg már csak a feladott ellenkezés mondatta ezt velem. :) A fahéj jó, a fahéj finom, így értelemszerűen ez ízlett jobban. Ezt a kicsit nyúlós, kicsit ruganyos állagot sok kajában szeretem, így itt is értékeltem.

B: Első este, miután a Gináék megérkeztek, visszamentünk a már ismert étterembe, ezúttal többféle fogást kipróbálni. Nagyon nevettem, mert nagyjából ebédidőben ért be a buszuk Kyoto Stationhöz, ahová kimentünk eléjük, így beültünk egy kifőzdébe. Utána ők visszamentek a szállodájukba elrendezkedni, de megbeszéltük, hogy este megint találkozunk. Mondták, hogy akkor legyen vacsi, mi meg értetlenül álltunk, hogy "de ma már ettünk". Farki megjegyezte, hogy teljesen elrontottam, mert otthon azért normálisnak találja a napi többszöri étkezést. (F: Sőt, ez a normális...)
A kaja ezúttal is finom volt, Farkival mindketten rament ettünk miso levessel, a Gináék pedig kértek egy csípős tésztafogást meg még valamit. A csípős tészta finom volt, bár nekem kicsit zsíros. A gyozát természetesen most se hagyhattuk ki!
F: Sokat nem tudnék hozzátenni, továbbra is tetszett a hely. :)

B: D-A-N-G-O!!! A dangoról sokat hallottam látogatásunk előtt, így nagyon ki akartam próbálni. Első héten nem nagyon láttam sehol, aztán a majompark közelében rátaláltam. Én a Mitarashi nevű változatot ettem, amit szirupossá kevert, édes szójaszósszal vonnak be. Maguk a golyók rizslisztből készülnek és picit hasonlóak a mochihoz, de kevésbé ruganyosak és keményebbek. A mochi tört rizsből készült tésztaféle, amit gyakorlatilag minden elképzelhető formában fogyasztanak. Főzve (levesben), sütve, édességként... stb. Nekem nagyon-nagyon ízlett, bár 2 és fél golyótól teljesen tele lettem. A golyóknak gyakorlatilag semleges ízük van, viszont baromi jó az állaguk, a szósz pedig igaz, hogy édes, de nem túláradóan és mellette jelen van egy enyhén sós íz is. Az egész nagyon ragacsos, úgyhogy a pálcika ellenére is nehéz kulturáltan fogyasztani.
F: Azt hiszem engem rossz pillanatomban talált meg a dango, mert bár általában szeretem a sós és édes párosítását, de most valahogy nem működött. Nagyon tömény volt, úgy éreztem, nem tudnék egy fél golyónál többet megenni. Szóval nem varázsolt el, de talán adnom kellene neki még egy esélyt. Még egy ok, amiért majd vissza kell jönnünk. :D  

B: Egyik este új éttermet kerestünk, valahol félúton nővérkémék meg köztünk. Egy hagyományos épületben üzemelő, kétemeletes helyre ültünk be, ahol rajtunk kívül kizárólag helyiek voltak, pedig masszívan tömve volt az egész. Felépítésre valahol a kocsma és az étterem között volt, inkább kisebb adag ételeket lehetett kérni, amit jó elmajszolni egy-egy sör mellett. Később mondta is a Gina japán barátnője, hogy ők általában szeretnek ivás közben enni, így sok ilyen hely van. Itt is lehetett dohányozni, de szerencsére nyitva voltak az ablakok.
Mivel nem egyszerre kértük/hozták a különböző fogásokat, egy része már kicsit rágott, de azért nagyjából látszik, mi mi volt. :D Balra lent: bundázott csirkefalatkák nyers, reszelt káposztával. Tökéletesen egyszerű fogás, de mivel a japánok jóval kevesebb húst fogyasztanak, mint én, jobban nem is eshetett volna! A hús bundája ropogós volt, a belseje viszont hihetetlenül szaftos maradt. Balra fent: kimchi disznóhússal, ha jól emlékszem (a kimchit a koreai posztban emlegettük). Középen: paradicsom majonézzel és sózott edamame bab. Otthon rengeteg paradicsomot eszem, Ázsiában viszont elég drága és nem is túl járatos, sokszor éretlen, amit árulnak, úgyhogy ebből jó sokat benyomtam. Mókás, hogy egyes alapélelmiszerek mennyire tudnak hiányozni, miközben mondjuk töltött káposzta nélkül bőven megvagyok, pedig az a mindenkori kedvencem. Jobbra fent: bundázott polip, ugyanaz, mint a csirke, csak polip. Jobbra középen: valamilyen kagyló vajas szósszal. Na, ebből egyet ettem és másnap is forgott a gyomrom, ha rágondoltam. Nem tudom, mi váltotta ezt ki belőlem, főleg, hogy a többiek szerint isteni volt. Baromi nagy önuralmat kellett gyakorolnom, hogy ne köpjem ki, minden egyes rágási mozzanat rossz érzéssel töltött el. Túl vajas volt, túl puha, de mégis rágós, nem tudom, egyszerűen blehh...
F: Akkor kezdjük a kagylóval! :) Finom vajas volt, remekül volt fűszerezve, nekem nagyon ízlett. Túl sok extra infót nem tudok elmondani az ételekről, finomak voltak, de egyiknél sem fogott el a wow érzés. A helyről annyit még, hogy tele volt öltönyös férfiakkal, látszott, hogy munka után járnak ide levezetni némi szesszel és kajával. Kár, hogy Magyarországon még nem annyira jellemzőek az ilyen helyek, ahol az ital mellé egyszerű, de jól elkészített kisebb fogásokat rendelhetsz, amiből folyamatosan lehet csipegetni.    

Hogy ne legyen túl hosszú (és mert Farki leállt labdázni egy pici mongol kislánnyal), itt elvágjuk ezt a bejegyzést és hamarosan jön majd a második rész, amiben benne lesz többek között a legfrissebb sushi, amit enni lehet és az utolsó japán vacsoránk nagyjából 15 különféle fogással.

Aki lemaradt az előzményekről, itt elolvashatja:
Szöuli kajaélmények első rész
Szöuli kajaélmények második rész

És a folytatások:
Japán kajaélmények második rész
Japán kajaélmények harmadik rész