TL;DR.: Megjártuk Skóciát, a pihe-puha moha, koboldok és egyéb képzeletbeli lények földjét, és beleszerettünk.

 Mint már sokan tudjátok, Farki ma (dec. 6.) töltötte a 30-at (Még egyszer boldog szülinapot, Senior Farkas! ;) ), így szerveztem neki egy-két meglepit, hogy emlékezetessé tegyem az eseményt. Részben egy családi ebédet, aztán esti baráti összejövetelt meg egy skót utat. Szóval most Skóciában vagyunk. Holnap véget ér az edinburghi látogatásunk, továbbállunk Oban felé. Amikor felmerült bennem a meglepi út, sokat vacilláltam, merre menjünk, de aztán a skóciai képek mindig a fejemben motoszkáltak, szóval ez lett belőle. Mongólia után úgy döntöttem, egye meg a fene az időjárást! (Kb ez lett volna az egyetlen, ámde nyomós érvem Nagy-Britannia bármelyik országa ellen.) Edinburghot a netes információk alapján egy csodavárosnak képzeltem el, nem tévedtem sokat!
Vasárnap délben sikerült felkelnünk, amivel még mindig egész jók vagyunk, mivel hajnali 3/4 4 körül értünk haza a dajdajozásból. Zsófit útjára engedtünk vissza Egomba, aztán előttünk állt a csomagolás, mint legfontosabb teendő. Mivel csak egy hétre jöttünk, igazából gyorsan megvoltunk, némi utolsó pillanatos zokni/gatya mosást és radiátoron való turbószárítást leszámítva. Már otthon elintéztem a check-int (Hol nem tart már a technika?!), úgyhogy gyakorlatilag kényelemesen indulhattunk délután a géphez. A reptéren alig lézengtek páran, nem is láttam még ilyet, nagyjából negyed órával a kiérkezés után már a duty free részlegen sétálgattunk. Mivel volt egy fölös óránk ettünk pár falatot, aztán a remek fapados majomketrecen át be is szállhattunk.
Az út borzasztó unalmas volt, pedig az ígértnél 20 perccel korábban értünk földet. Azzal próbáltuk elfoglalni magunkat, hogy kis falatokban fogyasztottuk el az anyuék által csomagolt elemózsiát.
Az itteni reptéren minden gond nélkül megtaláltuk a városba tartó buszt, az egyetlen 20 fontosunkból meg is vettük a jegyet rá. Fejenként 5 fontból (momentán kb 1800-1900 Ft) behozott a központba, ami szerintem baromi jutányos más városokhoz képest. A Princess Streetnél át kellett volna szállnunk egy másik buszra, ami gyakorlatilag a szállásunk előtt tesz le, csak arról elfelejtettem tájékozódni, hogy mennyire elfuseráltan működik itt a közlekedés. Vagy pontosan annyi aprót kell bedobni a vezető melletti kis dobozkába, amennyibe a jegy kerül (ezen a ponton egy papír tízesünk volt), vagy online kell venni egy mobilis alkalmazáson keresztül, amivel mi nem rendelkeztünk, és nettel sem. Először próbáltuk elkapni a buszok által sugározott jelet, nem sok sikerrel, majd próbáltunk keresni egy boltot, vagy bármit, ami nyitva van és fel tudják váltani a pénzüket, szintén nem sok sikerrel. Végül a séta mellett döntöttünk. Legalább kapásból láttunk valamit a városból, elsétáltunk például egy hatalmas, karácsonyi vásár + vursli mellett. Kis késéssel ugyan, de megérkeztünk a szállásra, a szállásadó körbe is mutogatta, mit hol találunk, majd odaadta a kulcsokat, aztán el is ment. A lakás baromi jó, azt leszámítva, hogy NAGYON HIDEG!! Nem tudom, ez itt mennyire bevett, de összesen két picike lapradiátor és egy hősugárzóval ellátott műkandalló szolgáltatja a fűtést. A fürdőszoba hőmérséklete a Szemlőhegy utcai wc-t idézi számomra. Legalább az ágyon dupla takaró van, úgyhogy le tudom szívni Farki hőjét alvás közben. >)
Tegnap reggel elugrottunk bevásárolni, van pár száz méterre tőlünk egy Tesco. Vettünk reggelinek meg vacsorának valót, azért mégiscsak a prioritás, az prioritás! Megreggeliztünk, aztán indultunk hegyet mászni, aminek alkalmával fel is avathattuk a Tibor bától kapott, új bakancsokat. Először a Calton Hillre sétáltunk fel, ahonnan el lehet készíteni Edinburgh talán legikonikusabb képét. El is készítettük, nehogy már olyan legyen, mintha nem is lettünk volna itt! Volt egy tündéri kutya, aki rendkívül fifikásan azzal szórakoztatta magát, hogy a domboldalon legurította a labdáját. Ha valaki visszadobta, örömmel loholt utána, ha nem, ő maga fogta meg a lejtőn.

A kép (sajnos a fényviszonyok nem nagyon kedveztek nekünk)kilátás a város és Holyrood park felé

folyt.köv. holnap, mert már kókadozunk egymás vállára

A holnapból pár nappal később lett, már hazafele ülünk a repülőn, december 11-e van. Szívesen maradtam volna még, Skócia nagyon belopta magát a szívembe!
Szóval a Calton Hillnél tartottam: a dombjárás után elindultunk a város közepén lévő hegy meghódítására. A hegy Holyrood Park néven fut (illetve a Holyrood Parkban van, még tartoznak hozzá tavak is), egy hatalmas, gyakorlatilag érintetlen zöldfelület, aminek legmagasabb pontja az Arthur's seat. Neten azt írták, hogy a terep vége elég rázós, de aztán úgy voltunk vele, ha más random fiatalok fel tudnak menni, akkor mi is. Még odafele belebotlottunk egy régi temetőbe, a legtöbb sír az 1800-as évekre volt datálva. Érdekes hangulatot árasztott!

New Calton Burial Ground

Csakúgy, mint az az utca ahol kilyukadtunk utána. Van valami középkori jellege a város belső részeinek, szinte vártam, hogy elhaladjon mellettem egy fogat. Láttuk még a parlamentet, ami elég mehh, és a királynő skóciai rezidenciáját. Be nem mentünk, de azért a wc mellől lőttünk vele egy selfie-t. :D Én is el tudnám ott tengetni a napjaim!

Holyrood-palota, a brit uralkodócsalád hivatalos skóciai rezidenciája

Vissza a hegyhez: az ösvény elején a talaj gyakorlatilag csonttá volt fagyva, a bakancsunk talpának heves mintázottsága sem sokat segített a csúszkálásban. Amire azt írták, hogy meredek és sziklás, ott már sokkal kényelmesebben lehetett haladni. 
A csúcsról fantasztikus a kilátás, belátni szinte az egész várost, meg persze kilátni a tengerre. Van annak egy bizonyos romantikája, hogy szó szerint a város közepén az ember elvonulhat a természetbe. Nagy kár, hogy nálunk semmit nem hagynak beépítetlenül, pedig a Gellért-hegy pl. hasonló vonzerő lehetne mind a magyaroknak, mind a turistáknak. Lefele sikerült kilőnünk egy ösvényt, ami egy idő után nem vezetett sehova, de aztán kicsit odébb sikeresen lejutottunk. Nem úgy, mint az a fiatal srác, aki miatt számtalan mentő, tűzoltó meg mifene vonult ki. Fentről néztük, hogy mi ez a nagy gyülekező, aztán neten megtaláltuk, hogy megsérült a háta.

Edinburgh az Arthur's Seat tetejéről 

Mivel nagyon korán sötétedik, el is indultunk hazafele, útba ejtve az Óvárost(?). Angolul Old Town a neve, Edinburghban nem használják a belváros kifejezést, ha jól értettem. A barna és szürke kövekből épült házak az egész városnak/országnak adnak egyfajta mesebeli jelleget. Farki mondta, hogy ez a mániám, de tényleg koboldok földje az az ország! Az emberek jelentős része is rendkívül manó/kobold jellegű kinézetileg. Valószínűleg ezeket a szerepeket skót színészekkel játszatják. :P
Megnéztünk egy templomot, aztán beültünk egy hangulatos kis kávézóba egy forrócsoki-süti kombóra. Itt is megállapítottuk, hogy hihetetlen kedvesek és közvetlenek, amire az angolok után abszolút nem számítottam volna.
Este és másnap reggel véglegesítettük az útvonalunkat a hétre, foglaltunk szállást, kocsit, mindent, ami kell. Keddre a várat ütemeztük be magunknak és egy fish and chipsezőt, mert hát mégiscsak! Londonban kimaradt, szóval ki kellett próbálni. Mivel továbbra sem volt aprónk, ismét gyalog keltünk útra, ami jó 3/4 óra volt kb, de legalább be tudtunk nézni a vár lábánál elterülő parkba, ami Princess Street Garden névre hallgat. A növények még részben őszi színekben pompáztak, szép alapot adtak a látképhez. Nagyjából minden szögből megörökítettük a látványt, azon röhögtünk, hogy egy jó software-rel már össze lehetne állítani az épületegyüttes 3D látványrajzát. Ez a későbbiekben nagyjából mindenre igaz lett, ahol jártunk. MINDENT le akartunk fotózni!
Nem tudom, pontosan miért volt akkora hatással rám a hely, amekkorával, de nagyon megragadott, az biztos! Mivel Skóciától mindenki távol marad télen, nagyon kevés volt a turista, szinte teljesen zavartalanul mélázhattunk magunkban. Ez az első ennyire kiépített és fennmaradt vár, amiben jártam, tényleg olyan érzés volt, mintha abban a korban sétálgatnék. Megnéztük a koronaékszereket, a jogart szívesen elfogadnám magamnak..., egy régi kis kápolnát, a királyi család lakosztályát, a legnagyobb attrakció mégis a berendezett börtön volt. Azt mutatta be, hogyan éltek ott a hadifoglyok az 1700-1800-as években. Le volt írva az is, milyen napi ellátmányt kaptak, azt kell mondjam, nem volt olyan rossz soruk. Ki voltak állítva a nagy faajtók, amik anno lezárták a termeket, persze össze-vissza voltak szignózva, karcolva, de ami érdekes, hogy valaki hihetetlen jó ábrázolásokat karcolt bele különböző típusú vitorlásokról. A tehetség mindenhol felbukkan! 

Skóciában a záróra azt jelenti, hogy abban az időpillanatban kattan a zár kívülről, úgyhogy 5-kor elindultunk a halazó felé, aminek a távolságát nem egészen jól lőttük be, hogy úgy mondjam... Nekem volt olyan pont, ahol nem voltam benne biztos, hogy még Edinburghban járunk. Legalább a külsőbb részeket is megnéztük! Vettünk egy nagy zsák halat és krumplit, majd elindultunk hazafele, immáron busszal, mert kb 2 óra lett volna hazasétálni és esett is. Teljesen odáig vagyok a doubledeckerekért!! Edinburghban talán nem is láttunk sima buszt. 
A fish and chipset (hal és sült krumpli) Skóciában úgy tűnik, tőkehalból csinálják, nem tudom, máshol is ez-e a bevett hal. Ettünk sima tőkehalat és foltos tőkehalat, ne kérdezzétek, mi a különbség, talán utóbbinak picit erősebb az íze. Egyébként mindkettőnek gyönyörű, tömör, fehér húsa van. A krumplit sokkal vaskosabbra vágják, mint itthon, így a belsejük puha marad, de vannak kisebb darabok is, amik szinte chipsszerűre sülnek, úgyhogy lehet őket ropogtatni. Vásárláskor megkérdezik, kérsz-e ecetet a krumplira és a halra, én először mindkettőre kértem, nagyon finom! Még a halat pluszban meglocsoltam némi citrommal is.
Szerdán összepakoltunk, rendbe szedtük magunk után a szállást, aztán indultunk a reptérre, mivel onnan béreltünk kocsit. Egy kis Fiat 500-as lett a nyerő, ami remek választásnak bizonyult, pont a mi igényeikre találták ki. Ketten nagyon kényelmesen elfértünk benne, mi is és a cuccaink is, nem okozott neki gondot a terep, amit bejártunk és nem is evett sokat. (Mindemellett ANNYIRA CUKKIIIIII - női rész lezárva...) Oban felé vettük az irányt, ami egy helyes kikötőváros/ -falu(?) Skócia nyugati partjainál. Útközben megálltunk Stirlingben, ahol a rend kedvéért szintén van egy vár. Na, ez volt az egyik legjobb döntésünk! Egyrészt Edinburghban vettünk egy bérletet, amivel kedvezményesebben lehetett megnézni bizonyos látványosságokat, így az is kihasználásra került, másrészt a stirlingi vár egy csodavilág. Amennyit korábban Farkinak és az Instagram népének áradoztam az edinbughiról, az itt megháromszorozódott. Itt még kevesebben voltak, tízen, ha lézenghettünk az egész komplexumban. Gyakorlatilag minden belső udvaron és termen úgy mehettünk végig, mintha tényleg a mi kis territóriumunk lenne. Semmi oda nem illő, modern elem nem volt, ami megtörje a hangulatot. A király és királynő fogadótermei, a díszterem, amiben a nagyobb összejöveteleket tartották, valamint a királynő hálóterme be voltak rendezve. Utóbbiból elfogadtam volna az ágyat, egy baldachinos csoda, gyönyörű drapériával, de mint kiderült, igazából nem ott aludt, hanem valami közeli, kisebb szobában. Fura! Végigsétáltunk a várfal egy darabján is, ahonnan természetesen csodálatos kilátás nyílt az alattunk elterülő völgyre. Még egy érdekessége volt a várnak, egy nagyjából két emelet mélységig kivájt terület, ahol anno a "gondnok" (aki felügyelt a várra, amíg a várúr távol volt) lakása lehetett. Nagyon tetszett nekem, hogy a látogatók mindenhol teljesen szabadjára vannak engedve. Nincsenek kordonok, árgus szemekkel fürkésző biztonsági őrök és mégis működik.

A stirlingi kastély

Kastélykert

A királyné hálóterme 

A korai naplemente miatt kissé szorított az idő, úgyhogy továbbálltunk a St. Conan's Kirk felé, ami a Loch Awe partján áll, nagyjából fél óra autóútra Obantól. Ugye itthon leginkább Loch Ness van a köztudatban és már teljesen összeolvadt, mintha ez egy egyedi dolog lenne, pedig a "loch" szimplán tavat jelent, amiből Skóciában van kismillió. Negyed 5-re értünk a templomhoz, amikor már olyan sötét volt, mint a néger valagában és a hivatalos nyitva tartás ellenére zárva is volt, ezért nem maradt más, mint hogy kissé csalódottan körbejárjuk a kertjét, aztán induljunk a célállomás felé.
Skóciában nem nagyon csípik a közvilágítást, a nagyobb települések valamennyire ki vannak világítva, de azért fényár nincs. Az utakon nagyrészt semmi, ezért az Obanba vezető út környezetéből se láttuk semmit és igazából a településből se. Megérkezve, nagy nehezen becheckoltunk, lecuccoltunk a szobánkba, majd betértünk a helyi pubba, ami közvetlenül a szállásunk alatt volt. Hangulatos, régimódi helyet kell elképzelni, fa berendezéssel, biliárd asztallal. Sajnos az egyetlen képem róla homályos és egy fazon lelkesen vakarja rajta az orrát. (Farki: de nekem van életképem :) )

Curly fries, scotch, ale és Guinness (a kakukktojás)

Azt még nem említettem, hogy a skót akcentus kicsit mellbevágó elsőre, a reptéren meg voltunk győződve róla, hogy ezek nem angolul beszélnek, hiszen mi tudunk angolul, de hamar rááll az ember füle. Hittük ezt! Edinburghban már teljesen flottul ment a kommunikáció, aztán szembetaláltuk magunkat az obani dialektussal. Az első 1-2 mondatváltás elég zötyögősen ment, de aztán ebbe is belerázódtunk.
Mivel az útra csomagoltunk magunknak ezt-azt kajailag, a pubban csak némi sört, whisky-t meg egy kosár spirál krumplit vettünk magunkhoz. Ami szintén egy kellemes részletként jelent meg mindenhol, ahol jártunk, hogy az étel mellé a kiegészítőket, só, bors, ecet, stb. egy masszív fa ládikában hozták, legtöbbször kötél fülekkel. Tetszett nekem a rusztikus jellege, szintén nem tudnám megmagyarázni, miért. A whisky nagyon citrusos volt, mintha narancsaromát oldottak volna fel benne, de a jó értelemben, nem a műanyag ízfokozó értelemben.
Kellemes meglepetésként a szoba ugyan icipici volt, de volt hozzá minden, ami kellett, kényelmes volt az ágy és gutaütésig fel lehetett fűteni, ami az előző szállás után nagyon jól esett. Nem szeretem, ha egész nap nem tudok átmelegedni rendesen, bár szerencsénk volt az időjárással, napközben szinte soha nem fáztam.
Reggel baromi jó panoráma tárult elénk a szobából. Meg igazából a reggelizőből is. Fantasztikus ilyen látvánnyal kezdeni a napot, feltölt!

Kilátás az obani szállás ablakából

Mivel előző nap kimaradt, visszakocsikáztunk a St. Conan's Kirkig (a "kirk" skót templomot jelent) és megérte! Éppen felújítják, úgyhogy itt-ott építőanyagok hevertek meg a víz felőli oldala fel is volt állványozva, de ez nem igazán vont le a hely bájából. Az épületet a '30-as években építtette a megálmodója, ennek ellenére teljesen középkori jellege van. Sajnos az emeletre nem lehet felmenni, az talán lakás rész lehetett régen, de így is élvezetesnek találtam a kis kerengővel ellátott belsőudvart, a templomot és a kertet. Rendkívül részletgazdag és a maga nemében grandiózus a kialakítása.

St. Conan's Kirk

Bari és a kirk

Templomablak

Szintén a listánkon szerepelt a Kilchurn Castle, ami egy várrom pár percre a kirktől. Télen hivatalosan nem látogatható, mert hajlamos "island üzemmódban" leledzeni, ami annyit tesz, hogy a benyúló földnyelvet, amin áll, szinte teljesen elönti a víz. Azért ránéztünk, hátha. A romba ugyan most tényleg nem lehetett bemenni, de gond nélkül meg tudtuk közelíteni és körbejárni. Nem tudom, maga a rom belseje mennyivel nyújtott volna többet, én így is elégedett voltam. Azért a bakancsaink itt is jól jöttek, mert cuppogtunk rendesen a dagonyában. :D

Bari és a Kilchurn kastély

Még be volt ütemezve egy vár, de sikerült egy olyan napot kifognunk, amikor zárva tart, azért körbesétáltuk a területet és megnéztük a hozzá tartozó kápolna romját. Igazából a kápolna építészetileg érdekes volt, de a várral nem vesztettünk sokat, azt hiszem.
Még egyszer visszatértünk Obanba, előző este az egyik ismerősünk ajánlott ott egy fish and chipsezőt, ebédre pont jól jött. Itt is hatalmas adagot adtak, bőven elvoltunk vele estig. Itt ittunk először ginger beert (gyömbér sör), ami nevétől eltérően alkoholmentes, illetve van az is belőle. Ezt légy szí-légy szí, valaki honosítsa meg, mert ezen szeretnék élni!! 
A további út jó részéből ismét nem láttunk semmit, ami Skye egysávos (értsd összesen 1, nem 2x1), kanyargós útjain külön mókás volt, de könnyen rátaláltunk a szállásunkra. Skye a Belső-Hebridák legnagyobb és legészakibb szigete, egyben Skócia egyik fő turistaparadicsoma. A szigetet leginkább az jellemzi a legjobban, hogy ilyen hely márpedig nincs! De ne ugorjunk előre, itt ezt még nem tudtuk! Miután rátelefonáltam a hostra, hamar megjelent. Megmutogatta, mi, merre, hány méter, mondta, hogy mienk az egész ház, jó szórakozást! A ház egyébként sosincs zárva, nem is tudják, hol a kulcsa, mivel ez egy bűnözésmentes terület. Így is lehet élni...
A host egy kicsit túlmozgásosnak tűnő, angol pofa, aki pár éve költözött Skye-ra. Szórakoztató egyébként, nyáron a fogadóval foglalatoskodik, télen pedig a közeli település pubjában gitározik és iszik, bulizik a haverokkal. Skye turistapopulációját az ott töltött 2 nap alatt szerintem majdnem hogy mi tettük ki, nyáron viszont tömve van, azt mondták, a népszerűbb helyek szinte élvezhetetlenek. Mivel Joe zenél és rajong a folk zenéért, csillogó szemekkel mesélte, hogy aznap este nagy muzsikálás lesz a pubban. Ott volt látogatóban egy népzenei körökben világhírű hegedűs, aki odavonzotta a legjobbakat. Persze elmentünk megnézni, mégse mindennap botlik az ember egy ilyen, valóban autentikus produkcióba, ami nem a turistáknak szól, hanem maguknak. Előtte megvacsiztunk, mert enni kell! (Fúú... rengeteget zabáltunk az út alatt!)
Amíg vártuk a zenészeket, odajött hozzánk egy bátyó, aki simán kiléphetett volna egy kalóz történetből. Ősz szakállas, atlétás, féllábú emberke, aki hevesen kortyolgatta a sörét. Kidolgozott műláb helyett egy olyan alakú prosztetiket viselt, mint a kalózoké, csak fémből. Röpke ismeretségünk alatt kiderült, hogy Glasgow-ban született és a húszas éveiben költözött Skye-ra, azóta ott él, most 74 éves. A lábát egy motorbalesetben vesztette el nagyjából 25-6 évesen. Megmutatta a fiát, egy szép, megtermett férfi, a negyvenes évei végén járhat, lófarkas, őszülő oldaltincsekkel, kicsit mufurc ábrázattal, továbbá rámutatott a lányára is, őt nem szemléltem meg ennyire :P, de hatalmas keblei voltak és sötét, loknis haja. A pofa maga építőmérnökként dolgozott nyugdíjazásáig, utakat terveztek és építettek a szigeten. Megállapította, hogy amerikai kiejtésem van, gondoltam, nagyon helyes!
Volt még egy érdekes szerzet (illetve elég sok, de nem térnék ki mindenkire), egy baromi magas pofa, aki járni alig tudott, úgy be volt nyomva, féltem, hogy rám esik és agyonnyom, de amikor a gitárját a kezébe vette, úgy pengette, mint a kisangyal.
11-kor kidőltünk, főleg, hogy Farkinak még vissza kellett vezetnie a szállásig. Hosszú nap volt, de imádom, amikor interakcióba tudunk lépni a helyiekkel! Talán így lehet igazán megismerni egy másik felfogást, működési rendszert.
Reggel, az ablakon kitekintve, szembesültünk vele, hol is vagyunk. Hihetetlen az a körpanoráma! Ott minden gyönyörű. A megbeszéltek szerint, Joe jött reggelit csinálni. Kicsit szét volt csúszva, mondta, hogy a barátnője éjjel 2-kor kocsikázta haza. Skót reggelit készített, ami igazából hasonló, mint az angol. Tükörtojás, gomba, kolbászka, bacon és vajas kenyér. Lett volna még hozzá véreshurka (black pudding), de épp ki volt fogyva, amit én egyáltalán nem bántam, mivel úgyse eszem meg, amiben vér van.Amíg főzőcskézett, beszélgettünk és kiderült, hogy Skóciában tök alap, hogy a nő felveszi a férje vezetéknevét, ezen eléggé meglepődtem. Mármint azon, hogy ezt mennyire magától értetődőnek vette. Ő meg azon, hogy én megtartottam a sajátom. Soroltuk neki, milyen lehetőségek vannak Magyarországon, nem nagyon tudta akkor befogadni, de úgyse könnyű a végére érni, így a leggyakoribb opciókat mondtuk el. Azt tudtam, hogy Amerikában gyakorlatilag mindenki felveszi, de azt hittem, Nyugat-Európában inkább a magyar helyzethez hasonlóan változik, ki így-ki úgy.
Evés után javasolt egy bevett útvonalat a sziget egyik nyelve, Trotternish körül, megjelölve a legnépszerűbb pontokat, hozzáfűzve a saját meglátásait. Egy vízesésre mondta pl, hogy annyira nem izgalmas, mint amekkora felhajtás van körülötte (tényleg nem volt), de a hegyeket külön kiemelte, hogy érdemes több időt szánni rájuk.
Na szóval, ezen a napon jött el az "ilyen hely márpedig nem létezik" érzése. Bár az időjárás istenei kicsit elfordultak tőlünk, hatalmas szél tombolt egész nap, mégis talán ez volt az utunk legjobb és legkülönlegesebb napja. (Nem mintha a többire panaszkodnom kéne.) A szél erejéről annyit írnék, hogy kezdődött némi fülfájással, amit a kapucnim felvételével orvosoltam, aztán jött a nem tudom megtartani a telefont egy panorámakép erejéig, aztán a hullámzik a szemhéjam (NEM VICCELEK!!), majd végül a muszáj visszafordulnunk, mert ebből baj lehet. Egyszerűen nem tudtuk már rendesen koordinálni, hova lépünk. Utólag Farki megnézte és a 120 km/h-t bőven elérhették a lökések.
Első megállónk "The Storr"-nál volt, ami egy közel 720 méteres domb Skye keleti partjánál. Jellegzetes sziklaformációjával Skye egyik legismertebb látképét adja, sok helyen ezzel reklámozzák a szigetet. A robusztus háttér előtt magasodik egy különálló szikla, az "Old man of Storr" (Storr öregura).
A parkolótól felfelé indulva hamar megfájdult a fülem az oldalirányú széltől, de a kapucnim gyorsan megoldotta a helyzetet. Feljebb már nehéz volt fotózni, de azért lőttünk pár jó képet. Vissza-visszatekintgetve sem volt megvetendő a látvány, dimbes-dombos, kisebb-nagyobb tavakkal tűzdelt táj, háttérben a tengerrel, Raasay szigetével és a mainlanddel, amire nem tudok jó magyar szót (az adott országnak a fő szárazföldje, vagy valami ilyesmi). Egész Skye-ra jellemző, hogy nagyon kevés fa van, viszont mindent moha, vagy fű borít. Olyan puhának tűnik!

The Storr

Kilátás + mi

The Old Man of Storr

A Storrnál eltöltött kb másfél óra után átkocsikáztunk a "nem annyira nagy szám" vízeséshez. Igazából nagyon szép, csak helyi viszonylatban veszik el kicsit, a szigeten úton-útfélen csobogókba és vízesésekbe botlik az ember. Számomra érdekesebb volt a másik irányban látható sziklapart, amihez hasonlót Étretatban láttam még gimiben, és azóta is az egyik kedvenc helyem a Földön. Ahogy szálltunk vissza a kocsiba, egy szegény madarat nagyon kinevettem. Szerencsétlen akárhogy próbálkozott, a széltől sehogy se tudott arra repülni, amerre akart volna.

Mealt Falls...

...és a kilátás a másik irányba

Következő megállónk Quiraing (ejtsd "Korang") volt, egy földcsuszamlások sorozatából kialakuló táj. Legmagasabb pontja 543 méterrel van a tengerszint fölött, de azért lehet felfelé kaptatni. Kétféle anyag uralja a környezetet a puha moha és a lemorzsolódó, méretes kövek tengere. A felfelé vezető ösvény könnyen járható, leszámítva egy-egy csobogót, amin át kell mászni. Azért tériszonyosoknak nem ajánlott, mert sok helyen közvetlenül a szakadék szélén tekereg az út. Talán itt is leginkább az nyűgözött le, amit Mongóliában is imádtam, a természet érintetlensége és vadsága. Akármerre néztünk, a parkolóhoz vezető, keskeny aszfalton kívül semmi nem zavarta a látványt. Ahogy a szállásadónk fogalmazott, az egész táj rendkívül drámai. Egyébként Quiraing az a hely, amire mondta, hogy úgy néz ki, mintha a Gyűrűk Ura, a Hobbit, vagy egyéb ilyesmi, látványos film díszlete lenne, és tényleg!

 Quiraing - az előttünk álló út

Weeeeeee

Itt jött el az a pont, amikor sajnos vissza kellett fordulnunk. Egy meredekebb, görgetegkővel borított emelkedőn úgy tolt fel a szél, hogy sok beleszólásunk nem volt. Ahogy próbáltunk visszafordulni, nekem már le kellett guggolnom, Farkiról meg lőttem egy sztárfotót, íme:

Lö sztárfotó (széltől hullámzó arccal)

Lefele még valami nagy erővel belecsapódott az arcomba, de szerencsére rendben leértünk. Este a pubban beszámoltunk az élményeinkről az egyik helyinek, mondta, hogy nagyon jól tettük, hogy visszafordultunk, sokaknak nem szokott ennyi esze lenni, és bajba is kerülnek.
Innentől gyakorlatilag már visszafele haladtunk, a szállás fele. Még megálltunk a Duntulm Castle-nél, ami egy pár kőből álló rom. Szegény, szebb napokat látott építmény önmagában nem túl lenyűgöző, körbe is van kerítve, mondván instabil, ellenben az elhelyezkedése fantasztikus. Egy kisebb kiugró partszakasz tetején magasodik a tenger fölé. Tiszta időben állítólag jól látni a Külső-Hebridákat, nekünk csak néhány halovány sziluettet mutattak magukból.

Balra: Hebridák; jobbra: Farki küzd az elemekkel

Mivel már sötétedett, nem nagyon volt időnk másra. Még elkocsikáztunk a Skye Museum of Island Life mellett, ami egy kisebbfajta Aquincum. Azt mutatja be, hogyan éltek régen a szigetlakók. Bemenni már nem tudtunk, mert zárva volt, de kívülről is helyesek voltak a kis, nádtetős kőépületek.
Este ismét ellátogattunk a pubba, megvacsiztunk, dumáltunk egy pofával, hallgattunk egy kis zenét, majd visszatértünk a szállásunkra. Napközben alaposan kifújt szél, úgyhogy nem kellett ringatni. Akivel beszélgettünk, hasonló méretekkel rendelkezett, mint én, alig volt pár centivel magasabb, úgyhogy nagyon átérezte, amikor mondtam, hogy drabális énemet simán odébb pakolta a szél.
Másnap ismét jött Joe ellátni minket élelemmel. Sokat vacilláltunk, hol töltsük a napunkat, Skye-on, vagy a következő szállásunk közelében, végül Skye mellett döntöttünk. Joe ajánlott még pár látnivalót, majd útnak indultunk. Első (és úgy alakult, hogy utolsó) célpontunk a Fairy Pools (Tündér medencék) volt. Ez egy medencékbe bővülő kaszkádszerű képződmény, amit hegyek vesznek körbe. Napos időben állítólag a medencék tükörként tükrözik vissza környezetüket. Na, mi ezt nem tapasztaltuk meg, de így is nagyon tetszett. Persze Skye szeszélyes világa méltóképp akart elbúcsúzni tőlünk. Jött egy olyan erős jeges eső, ami rendesen fájt. Az összes ruhánk másodpercek alatt ázott ronggyá, a bugyimból is csavarni lehetett a vizet (tényleg..). Páran rögtön elindultak vissza a parkolóhoz, aminek semmi értelmét nem láttam, tekintve, hogy kb 10 perc sétára volt tőlünk. Mi még kibámészkodtuk magunkat, fotózkodtunk egy keveset, aztán visszaslattyogtunk a kocsihoz. Ott gyorsan átvettük a megmaradt, egy napi váltásruhánk. Már melltartóban álltam, amikor észrevettem, hogy a mellettünk lévő kocsiban ülnek, de úgy döntöttem, biztos láttak már ilyet. Az időjárás olyan szempontból kedvezett, hogy meleg volt, 14-15 fok. A szűk keresztmetszetet Farki cipője jelentette, fölülről belefolyt a víz és nem volt nála váltás, így a végső szállásunk felé vettük az irányt. Még megálltunk egy kis beach-en (Glenbrittle Beach - van egy ilyen nevű erdő is, talán az egyetlen Skye-on), ami többé-kevésbé útba esett. Az oda vezető kis bekötőúton lőttem az utazás egyik legjobb képét, imádom!

Útban a Fairy Pools felé

Fairy Pools

A kedvenc: Tájkép vihar után, tehénnel

Skye-ról kifele videóztam az utat, minden kanyar után újabb lélegzetelállító panoráma tárult elénk. Legszívesebben az egészet felvettem volna!! Ahogy visszaértünk a mainlandre, volt a közelben egy viewpoint, ott búcsúzóul megálltunk, még egy pillantást vetve a Skye bridge-re.

Útban Glen Coe felé

Utolsó éjszaka a Glen Coe völgy közelében lévő településen aludtunk, ahol ugyancsak mi voltunk az egyetlen vendégek. Illetve még a másik épületbe beesett egy pofa, de nem igazán zavartuk egymás köreit. Az épületekben volt egy hatalmas közösségi tér, igazi, tömör faasztalokkal és padokkal, alaposan felszerelt konyha, szárító helyiség, gőzszoba, minden, mi szem-szájnak ingere. Az elázott cuccainkat bepakoltuk a szárítóba, mi ittunk egy teát meg ettünk némi sütit, felfedeztük a szobánkat, majd este átkompoztunk a közeli fogadóba. A kikötő nagyjából 50 méterre volt a szállástól, az pedig akár 3 percig is tartott, de azért egész menő komppal vacsizni menni. Elfogyasztottuk a búcsúvacsit némi sör társaságában, aztán visszatértünk a szállásra. Alig vártuk, hogy kipróbálhassuk a gőzkabint! Amíg beindult a masina, lezuhiztunk, aztán beültünk sziesztázni. Annyira relaxáló az illóolajos, meleg, ködös jóság!! Elfogadnék otthonra egy ilyet!
Másnap már csak vissza kellett jutnunk az edinburghi reptérre, leadni a kocsit és felszállni a gépre. Szerencsére semmi váratlan esemény nem volt, úgyhogy kényelmesen elértük a járatunk. A kocsi visszavételénél nem sokat szöszöltek. Kívül-belül rápillantott a cég képviselője, beindította, aztán egy kézrázás kíséretében mondta, hogy szevasz. Egyébként nagyon szimpatikusan állnak a bérléshez. A leírásban benne van, hogy az üvegen 5 mm-ig kőfelcsapódás, a karosszérián pedig horpadás 5 cm-ig teljesen természetes a használat során, így nem csinálnak belőle ügyet.
Nos, ez a kaland ennyi volt! Azóta mindenkinek ajánlom, hogy látogassa meg a Földnek ezt a kis gyöngyszemét, mert igazi kis csodavilág.       

ui.: Egy kis Skye kisokos: a sziget legfőbb hegyvonulata a Red és Black Cuillin, amit állítólag a világ legmenőbb alpinistái is látogatnak. Amikor a vendéglátónk megkérdezte tőlük, miért olyan érdekes, azt felelték, hogy ilyen sziklaformációk máshol több ezer méter magasan láthatóak.
Ezenkívül a kedvenc településnevem a SLIGACHAANN.. :D Olyan, mint a slagathor.