The pond surrounding Itsukushima Shrine.
Az Itsukushima szentélyt körbeölelő tó.

TL;DR: Imádom! Van kérdés? Szerintem nincs!

Tegnap kicsit keserédes érzésekkel küzdve elhagytuk Dél-Koreát. Utolsó nap sokat beszélgettünk arról, hogy költöznénk-e külföldre és amúgy is, mit akarunk kezdeni a jövőnkkel. Van 1-2 ember, akikkel valószínűleg nagyot tudnánk alkotni, de nehéz elindítani valamit. Mindeközben, a tengerparton sétálgatva, teljes mértékben otthon éreztem magam. Furcsán nehéz elhagyni egy várost/országot. New York után olyan volt, mintha egy hosszabb nyaralás után hazaindultunk volna, de közben tudtuk, hogy az út csak akkor kezdődött. Berkeley (illetve California) mindkettőnk szívéhez hozzánőtt, amihez nagyban hozzájárult, hogy Nancy és David szinte családi környezetben tartottak minket. David például sokszor csinált nekünk reggelit, Nancy meg minden kirándulás után megkérdezte, hogy milyen volt és San Diego után mondta, hogy örül, hogy jó élményekkel tértünk haza. Dél-Koreában, főleg Szöulban én kevésnek éreztem az időt. Sok mindent láttunk, tapasztaltunk, de úgy érzem, még ezerszer ennyit lehetne. Nincs mese, vissza kell majd menni! :)
Busanból repültünk Osakaba, ami egy kemény 50 perces repülőút volt. Gyakorlatilag szó szerint felszálltunk, repültünk pár métert, aztán elkezdtünk ereszkedni. A busani reptér nem túl izgi, kis picike, van benne egy kissé vérszegény Duty Free, egy 7Eleven és egy Dunkin' Donuts. Szerencsére az út is és a Japánba való belépés is gond nélkül zajlott. Az osakai reptérről át kellett vergődnünk Kiotóba, ami a jegyek beszerzése után könnyen ment. Japánban valamiért a Sátán gyermekeként tekintenek a bankkártyás fizetésre, úgyhogy a jegyek majdnem az összes készpénzünket elvitték. A vonat már bent állt a peronon, amikor odaértünk, de le volt zárva, mert - Figyelem! - kitakarították az új út előtt és beforgatták menetirányba az üléseket, ezután lehetett felszállni. Farki ezen a ponton megjegyezte, hogy lesz mit írni erről az országról. Kyoto Stationhöz futottunk be, onnan egy rövid buszútra lakunk, nagyjából fél 10-re érkeztünk meg. A lakásért HŰHA sokat fizettünk (F: de még mindig kevesebbet, mint egy átlag alatti hotelszobáért), de nagyon megérte! Pont olyan, mint a képeken volt, van minden, amire szükségünk lehet, a gésa negyed (Gion) szélén van és nagyon jó a kilátás a teraszunkról. Emellett jót tesz nekünk, hogy másfél hónap után csak ketten lehetünk a saját kis terünkben. Szöulban jó volt a sok új emberrel szociális életet élni és kitárgyalni a kulturális különbségeket, de egy kicsit nem alkalmazkodni és meztelenül kimenni a fürdőig is jó. Az alappulzusom mára 70-re esett vissza, ez az érték otthon 84! (F: én 61-nél tartok az otthoni 75 helyett)

View from our terrace in Kyoto.
Kilátás a kiotói teraszunkról.        

Tegnapelőttről tegnapra némi idegeskedés miatt 2 órát aludtam, azt is 8-10-ig, úgyhogy alaposan ki voltam merülve, ezért ma nagyon lazára vettük a reggelt (meg a délelőttöt). Mivel abszolút a gésák bűvöletében élek, tegnap este kinéztem pár helyet, ahol potenciálisan megfordulhatnak és ma gésa vadászatra indultunk. Sajnos nem jártunk sikerrel, de teljesen beleszerettem ebbe a városrészbe! Minden egyes képemet beilleszteném szívesebben, annyi csodálatos dolgot láttunk! Egy nagyjából 16 km-es kört tettünk meg, ebbe beleesett számos szentély, jó pár park, tradicionális házak, teaházak, számos étterem, egy piac, egy folyó... stb. A császári palota 20 perc sétára van innen (mondom én, szar helyen lakunk.. :D), bemenni sajnos nem tudtunk, mert a legközelebbi szabad időpont angol nyelvű vezetésre május 23-ára van, de a mellette lévő hatalmas park szabadon látogatható, azon végigtekeregtünk. Fantasztikusan vibráló zöld és rózsaszín a növényzet! Az embernek kedve támad élni abban a környezetben!      

Little segments of the garden next to the Imperial Palace. So vibrant and colorful!   

A kertben megnéztünk három szentélyt, a Shirakumot, a Munakatat és az Itsukushimat, ezek közül nekem a legutolsó tetszett a legjobban, mert egy nagyobbacska tó veszi körbe. Mesevilág! 

Shirakumo Shrine
Shirakumo szentély

A kertet elhagyva beültünk egy random étkezdébe, amit találtunk, gyorsan megebédeltünk, aztán átkeltünk a Kamo folyón, ami most inkább patak, de a medréből ítélve szokott ez masszívabb is lenni. Korea után hatalmas felüdülés, hogy itt minden tele van növényekkel. Úgy tűnik, nagy gondot fordítanak a környezet kialakítására és rendben tartására. Másik különbség Koreához képest: itt evés közben nem csámcsognak, hanem szürcsölnek... komolyan mondom... na, de ez a hang még mindig jobb!
Elsétáltunk a Heian szentélyhez, ami hatalmas és a legjobb és legnagyobb részét, a kertet még nem is láttuk, mert bezárt, mire odaértünk. Oda valószínűleg visszamegyünk majd. Éés... végre-végre szereztem Ázsiából is emlékérmet! Koreában ez lehetetlennek bizonyult.

Heian Shrine, all the white strings on the "bush" are wishes or prayers
Heian szentély, a fehér szalagok összehajtogatott kérések, vagy imák

A Heian szentély után átmentünk a Yasaka szentélyhez (nem, tényleg nem vicceltem a számossal), mert azt olvastam, hogy sok gésa ide jár imádkozni munka előtt, de sajnos csak beöltözött turistákat találtunk. A szentélyt magába foglaló kertből közvetlenül egy forgalmas utcára léptünk ki. Érdekes kontraszt van a zártabb, tiszteletben álló helyek bensőséges atmoszférája és az utca forgataga között, szinte arcon törli az embert az első pillanatban. Pár utcával később kezdődött az igazán izgalmas rész, ugyanis beértünk Gion központjába. Szűk kis utcácskák szövik át ezt a részt, ahol a közvilágítást nagyrészt a fehér és piros lampionok derengő fénye adja. Azt hiszem ugyanezért rajongok a gésákért, amiért próbáltam minél jobban magamba szívni ezeknek az utcáknak a valóságát. Egyszerű, de gyönyörű házak övezik a sikátorokat, valamiféle régi misztikumot árasztva magukból. A japán kultúra számomra nagyon finomnak, elegánsnak, de ugyanakkor erőteljesnek és távolságtartónak tűnik, mint egy igazi femme fatal! :)       

In the heart of Gion (geisha district)
Gion szíve

Kicsit fáradtnak éreztem magam és nem láttam rá esélyt, hogy megvárjam a gésák munkaidejének kezdetét, úgyhogy elindultunk vissza a szállás felé. Még belebotlottunk egy nagy piacba, ahol vettünk nekem egy fókás fülbevalót és egy pandás gyűrűt. Azt hiszem, Japán számomra a csábítás földje! Az eladólánnyal egyszerre sipákoltunk, ő japánul, én magyarul, hogy mennyire cukii, amikor felvettem a gyűrűt. (F: persze, mert rajta is pont ugyanilyen volt :) ) Már mondtam, hogy ha túlságosan bevásárolok, majd a Gináék hazaviszik a cuccot. :P Amúgy a gésák állítólag legkorábban 8 körül kezdenek dolgozni, de inkább 10-11 felé a jellemző. Nem juthat nekik sok alvás osztályrészül. 

Panda ring, I had to buy it, there are some temptations you just can't resist!

Szóval ennyi fért a mai napba, alig várom a holnapit! Főleg, ha kitaláljuk, mit fogunk csinálni, hehe.. :) PS: közel félúton járunk!