TL;DR: Megérkeztünk New Yorkba. Sétáltunk Bronxban. A metró egy állatkert. Véletlenül elmentünk a Times Square-re. Beleszerettem a Central Parkba. Láttunk sok kövér mókust.

Fúú... ma nagyon elfáradtam, a Fitbitem szerint több, mint 23ezer lépést tettem meg. A fáradtság ellenére nagyon fel vagyok dobva, érdekes és tartalmas napunk volt. De kezdjük az elején!
Szóval megérkeztünk! Hihetetlen, igaz? A hírhedt, amerikai biztonsági ellenőrzésen simán átsétáltunk, nem nagyon kérdeztek semmit, a kézipoggyászunkra rá se hederítettek. Fotó, ujjlenyomat, aztán szevasz, tavasz.
A szálláshelyünk normál körülmények között 75 perc a JFK-től tömegközlekedéssel, ez most kicsit kitolódott, mert bizonyos vonalakat felújítanak, persze azt is, ami nekünk kellett volna. Újratervezés, még pár átszállás és itt is voltunk. Gond nélkül megtaláltuk a lakunkat, beestünk, köszöntünk, bevetettük magunkat a szobánkba, kipakoltunk, lezuhanyoztunk és kb. másfél óra múlva már aludtunk is, mint a bunda. Volt némi lelkiismeret furdalásom, hogy be se mutatkoztunk, de már képtelen voltam felemelni a fejemet. Tulajdonképpen a reptéri akadozás legjobb hozadéka, hogy megúsztuk a jetlaget. Ma 7-kor ébredtünk 11 óra alvás után, frissen, élményekre készen. A gyors készülődést az is garantálta, hogy a gyomrunk igencsak ételre vágyott, miután 2 nap alatt fejenként ettünk 4 szendvicset és némi lazacot, amit a repülőn adtak. A legtöbb bolt vasárnap 10-kor nyit, ezért egy Dunkin Donuts-ba ültünk be. Ott a legfőbb megfigyelésem az volt, hogy a legnagyobb üdítő akkora, hogy a normálisnál kb. másfélszer hosszabb szívószálat adnak hozzá. További megállapítás: itt tényleg minden hatalmas!!
Reggel 2-3 órát sétáltunk Bronxban és azt kell mondanom, a maga kaotikus, szemetes össze-visszaságával együtt tetszik nekem. Fehér embert egyet láttam magunkon kívül, néha kicsit megnéznek, de pl. a parkban, ahova betévedtünk, ránk köszönt egy helyes fiatal lány, aki arra futott. A park maga nagyon állat volt, különböző méretű sziklák meredeztek ki a földből! Az egyik utcában pedig találtunk olyan falfestéseket, amikkel bővíthetem a "street art" gyűjteményem, gyorsan le is fotóztam őket. A park végében áll egy Schönherz magasságú ház, de ami Budapest látképéből úgy kimagasodik, az itt gyenge kezdő, mintha csak egy 4-5 emeletes kis szösszenet lenne.

Mivel akartunk vásárolni, megvártuk, mire kinyit az Aldi, kíváncsiak voltunk, milyen az otthonihoz képest. Más! Az elrendezés és az alapkoncepció ugyanaz, viszont gyakorlatilag alig lehet friss alapanyagot kapni. Minden üvegekben, konzervekben, dobozokban van. Ahhoz pedig válogatnunk kellett, hogy egy 2 kg-nál kisebb kiszerelésű csirkemellet találjunk. A tejek nagyrészt gallonos (cirka 3,8 liter) kiszerelésben kaphatóak. Ami pedig nem nagyobb, az is nagyobb, és ez a legfurcsább: itt is van "félliteres" üdítő, de értelemszerűen az itteni mértékegységben kerek szám, tehát 20 oz, ami 590 ml. Szóval látod, hogy ez egy félliteres üveg, mégis valahogy furcsán duci.
A beszerzett javakból itthon (mindig arra fogok otthonként hivatkozni, ami az aktuális szálláshelyünk, így egyszerűbb) főztem korai ebédet, ami valami hihetetlenül jól esett!! Főtt étel 2 napi szendvics után, szerelem! Kaja után kis pihi, aztán elindultunk a Central Park fele.
A New York-i metró GUSZTUSTALAN!! :D:D Azon röhögtünk, hogy nem is értjük, miért állandó téma a 3-as metró felújítása, mert az ehhez képest drágakővel kirakott hintó. Ez egy állatkeeert! Tegnap az egyik szerelvényen pl. beleléptem egy akkora rágóba, aminek a rágásához már abnormális erősségű állkapocs kelhetett, miközben a velem szemben ülő békésen sodorgatta az orrából kibányászott terméket. Ma a központ fele egy pasi üvöltözött, hogy adjanak neki enni, de azzal kezdte, hogy nem mérges, semmi baja, egyszerűen ő így beszél, hazafele pedig egy pasi turházott üvegbe (Csajok, ha olvassátok, ez az egy dolog, amivel el lehet venni az étvágyam!!!). Az állomások nagyon lepukkantak és szemetesek. A korábban említett átépítésbe ma is belefutottunk, a metró nem állt meg a Central Parknál, hanem pár megállót ugorva a Times Square közelében kötöttünk ki. Bár nem oda indultunk, ha már egyszer, csak megnéztük. Hááát... erősen mehh! Az odavezető szűk utcákban reménytelenül próbáltam átverekedni magam a hömpölygő tömegen, ha Farki nem szól, hogy álljak már meg egy pillanatra, ez Az, simán tovább mentem volna. Minden világít, villog, nagy, magas, színes, szerintem pazarló és felesleges. (Azért szétselfieztük, mert azt úgy illik, hehe!)

Szóval rám nem volt nagy hatással, vagyis inkább negatív hatással. Felfele bámulva vágyakoztam a felhőkarcolók teteje között ki-kibukkanó nap után. Nagyon szép idő volt ma, de árnyékban igencsak hüsi, a felhőkarcolók közé pedig alig szűrődik be valamicske fény. Nagyon művi nekem ez a környezet, sehol egy fa, egy darabka természet. A szállásadónk mesélte, hogy a nagyobbik lánya echte városi gyerekként 4-5 éves korában látott először füvet.
Na, a Central Park egy teljesen más világ. Nagyon-nagyon-nagyon tetszett nekem! Nagyjából 2 órát sétáltunk az egyik végéből indulva és a feléig jutottunk. Tele van kisebb-nagyobb tavakkal, sziklákkal, fákkal. Van játszótér, baseballpálya, hidak, kilátók, kacsák, mókusok. Egy párocska épp a macskáját sétáltatta pórázon. Az állatkának nem tetszett ez a művelet, pláne, amikor egy kis zsebcirkáló odament megszaglászni. Az egyébként icipici macska (Vagy csak a mieinkhez képest?) hirtelen lehetetlenül nagyra púpozta fel magát. Nehéz mást írni a parkról, egy park, egy hatalmas park. Oda mindenképp szeretnék visszamenni!

Farki kiegészítő gondolatai:
Amikor a Times Square közelében kiléptünk a metróból, az elég mellbevágó élmény volt Bronx után; a lakhelyünknél is vannak magyar viszonylatban magas épületek, de ezek... Csak nézel egyre feljebb, és még mindig nincs vége :) Maga a Times Square nekem alapvetően érdekes volt, de úgy jártam vele, mint a jó filmekkel, amikről előzőleg már sok helyen halottad, olvastad, hogy mennyire nagy durranás: mikor élőben látod, akkor szerinted is jó, de ekkora felhajtás után többre számítottál. Szóval érdekes volt, de elmaradt a wow pillanat. Aztán a Central Park felé haladva elmentünk pár szemre régebbi felharcoló mellett, előttük egy nagyon érdekes épülettel (mint utóbb kiderült, ez a Carnegie Hall), és rájöttem, hogy ezek az igazán nekem való felhőkarcolók. Nem akarok nagy szavakat használni, de valahogy ezekben a tornyokban sokkal több személyiséget látok, mint az üveggel borított társaikban. Aztán már tényleg majdnem a Central Parknál megláttam az eddigi kedvenc épületemet New Yorkban, az Alwyn Courtot. Elképesztő részletességgel van kidolgozva az egész homlokzat, már majdhogynem túl sok is, de (számomra) még pont a határon belül marad.

Még pár szó Baritól:
Azt hiszem New York azt tudja a legjobban, hogy rendkívül sokszínű és mindenki megtalálhatja a maga kedvenc részletét.

Fél 10 van, lassan alszi-alszi. Holnap ismét jelentkezünk! Puszi a családjainknak! <3