TL;DR: Meleg volt. Lassan mozogtunk, de sok mindent láttunk: Harlem, Rockefeller Center, Grand Central, mindenféle parkok és templomok.

Reggel lelkesen tervezgettük, mi mindent fogunk ma csinálni, aminek egy (kis) részét keresztülhúzta az elfogyasztott sajtos rántotta jó sok baconnel és bagellel, valamint a fülledt, kora nyári, levegőtlen meleg. Egyik sem tesz jót az ember mozgási hajlandóságának! Amikor nagy nehezen rávettük magunkat az indulásra, Harlem felé vettük az irányt. Harlem köztudottan nem a legjobb környék, bár állítólag már sokat javult a közbiztonság. A metrókijáratnál kicsit sok volt az üvöltöző félőrült, de megérte megnézni. Olvastam egy részéről, ami annyira különleges, hogy vezetett túrákat szerveznek oda, na, már most mi azt vagy nem találtuk meg, vagy annyira mégsem volt kiemelkedő a többihez képest. Viszont lenyűgözött az általános utcakép. Gyönyörűen díszített, egységes, jól karbantartott házak sorakoznak egymás mellett.

Nagyon tetszik nekem New York építészetének eklektikus mivolta! Látszólag semmiféle szervezőerő nem tartja össze a városképet, de talán pont ettől izgalmas. Utcáról utcára más-más kor, illetve hangulat kerít hatalmába.
Kis bolyongás után úgy éreztük, mintha ólomlábakon járnánk, ezért kerestünk egy szimpatikus sziklát a közeli parkban, ahol letáboroztunk. Komótosan kortyolgattam a kis kókuszlevem, miközben figyeltük a közelben játszó kutyákat, hatalmi harcot vívó mókusokat és a parkban siető embereket. Egy picit egybeolvadtunk New Yorkkal, igazán üdítő volt!

A sziklánkat elhagyva, elsétáltunk egy közeli templomhoz, ami ugyanúgy befejezetlen, mint a Sagrada Família. 10 dollár lett volna fejenként a belépő, de inkább kihagytuk, mert belülről nem volt különösebben érdekes, kívülről azonban baromi jó részleteket fedeztünk fel rajta. Mivel folyamatosan építgetik, teljesen modern elemeket is tartalmaznak a faragványai, pl. felhőkarcolókat, buszokat. A templom közvetlen szomszédságában volt egy kis park, aminek a központi díszét egy egészen szürreális szoborcsoport(?) alkotta, szemben pedig felfigyeltem egy pékségre "The Hungarian Pastry Shop" névvel. Persze muszáj volt bekíváncsiskodnunk! A kínálat nagyját rétes és krémes adta. Ahhoz képest, hogy hány ezer kilométerre vagyunk otthontól, a pult egészen hasonlított egy pesti pékségéhez.

Némi séta után megejtettük első buszos utunkat. Olyan közlekedési kártyát használunk, amivel 7 napig korlátlanul utazhatunk az összes metróvonalon és buszon. A járat tágas volt, de koszos. Alig találtunk két egymás melletti ülést, amibe ne lett volna legalább két rágó alaposan beledolgozva. A városközpont felé haladva egyre jobban bedugult a forgalom, a végén már gyorsabb lett volna gyalog.
Leszálltunk a Rockefeller Center közelében és a közismert szobor mellett besétáltunk a komplexumba. Az egész alapját egy hatalmas labirintusszerű építmény alkotja tele üzletekkel és éttermekkel. Ha nem kellett volna halaszthatatlanul pisilnem, jobban értékeltem volna, mennyire impozáns.

A labirintus egyik ablakán megláttuk a Lego boltot, amivel már korábban szemeztünk a neten, úgyhogy a központi parkon keresztül átsiettünk oda. Mivel nem különösebben vagyok oda az édességért, valamivel kárpótolnom kell a cukorkabolt élményt, ez maximálisan teljesült! Az alsó szinten pl. padlótól plafonig, nagyjából 4-5 méter szélességben ki volt alakítva egy Lego darabka fal, onnan lehetett válogatni. Ezenkívül persze kapható mindenféle összerakható készlet, a legnagyobb sláger most a Star Wars.
Végül átmentünk a Grand Centrálhoz, ami a Wikipedia szerint a világ legtöbb vágánnyal rendelkező pályaudvara, főcsarnoka számos filmben szerepelt. Farki napok óta meg akarta nézni.

A csarnok fő érdekessége (számomra), hogy a plafon díszítését egy 2500 csillagból álló, kivilágított festmény adja. A pályaudvar még fél 8-8 körül is rendkívül forgalmas volt és mindenki rohant. Azt hiszem, ez volt az első igazi betekintés annak a városnak az életébe, amelyik sosem alszik. Az utcák folyamatosan lüktettek az autók és emberek áradatától. Egészen felpezsdített!
Hazaérve már az ajtóban fogadott a masszív fűszag, pont a mi bejáratunk fölötti lépcsőn szívta valaki, meg az ablakunk alatt is... Kicsit bódító így szellőztetni! :D

Farki kiegészítő gondolatai:

A Rockefeller központba az egyik épület előcsarnokán keresztül mentünk be, ami felkerült a New York-i különleges belső terek listámra. Nagyon magával ragadott a hangulata, tekintélyt sugárzott, egyértelműen éreztette a hely kialakításába ölt időt, energiát és persze pénzt. Mindezt annak a biztos tudatnak a nyugodt felsőbbrendűségével, hogy ezt mindenki látja is rajta, így nem kell bizonygatnia semmit. Egyszerre csodáltam, és éreztem némi ellenszenvet ettől a sznobságtól, amihez a központ története is hozzájárult: annak idején több száz otthont számoltak fel, mert ide akarták építeni, és kész. Van ebben nem kevés arrogancia, de a végeredmény tagadhatatlanul szép. 

A Lego áruházat imádtam! Az alkatrészes falban megtaláltam azt az űrhajós hajtóművet, ami nekem is volt, de a hatból kettő eltűnt, így már nem tudtam megépíteni rendesen. Hmm, lehet, hogy más is így járt? :)   

Végül a nap képe: