TL;DR: New York borzalmas időjárással búcsúztatott minket, de azért megnéztük a Szabadság szobrot. Mexikóit vacsoráztunk, aztán biliárdoztunk és ping-pongoztunk a vendéglátóinkkal.

Tegnap (03.14, hétfő) töltöttük az utolsó napunkat New Yorkban. Ennek tiszteletére GUSZTUSTALAN időjárásra ébredtünk. Zuhogott az eső, süvített a szél, hideg és ködös volt, nem igazán növelte a komfortérzetünket, de nem adtuk meg magunkat, kihajóztunk a Szabadság szoborhoz és Ellis Islandre. Soha jobbkor, igaz?!
Elmetróztunk a kompkikötőig, átestünk a biztonsági ellenőrzésen és már indultunk is. A hajó meglepően tele volt, gondolom, sokan foglaltak előre jegyet. Odafele Farkival kemények voltunk, az emeleti fedélzet elején álltunk, ő videózott, én fényképeztem. Nem egyszer erősebben kellett kapaszkodnom a telefonomba, hogy ne vigye ki a szél a kezemből, de határozottan mókás élmény volt. A képek nem rossz minőségűek, tényleg ennyit láttunk a környezetből! Bár nem mutatnak olyan sokat, nekem tetszik, ahogyan a szürke különböző árnyalatai mélységet adnak. Először Liberty Islanden kötöttünk ki, ahol a szobor áll. A mólóhoz közeli, hangulatos kis kávézó terasza persze üresen kongott, mindenki egyből igyekezett be az ajándékboltba. Bár nem szoktunk szuveníreket venni, mi is körbenéztünk. Végre-VÉGRE találtam egy emlékérem nyomót, csináltam is gyorsan egyet! A szobornak most van a 130-ik, a hozzátartozó nemzeti parknak pedig a 100-ik évfordulója, így (állítólag) az érme nagy tisztaságú bronzból van, ami olyan vastag, mint amelyik Lady Liberty héjszerkezetét is alkotja. A lelkesedésemhez egy kis háttérinfó, hogy gyűjtöm az emlékérmeket, bárhol járok, próbálok felkutatni egy ilyen gépet és összekaparni hozzá az aprót, relatív olcsó hobbi és tök jó emlék. Mostanra egy jó maroknyit összegyűjtöttem, ki is kellett költöztetnem őket a pénztárcámból. Van Pestről, Münchenből, Veresegyházáról, Balatonról, Londonból... stb.
Körbesétáltunk a szigeten, alig lézengett rajtunk kívül pár ember. A szobor alapzata (ami mellesleg valamivel magasabb, mint a maga a szobor) egy nyolcágú csillag alakú építményen áll, azt pedig egy nagy füves terület veszi körbe. Lady Liberty jóval kisebb, mint én gondoltam, de szép. Főleg a haja tetszett nagyon, arról még talán sose láttam képet. Végül is, miért is fotóznák hátulról?! Volt róla egy kiírás hogy az időjárás viszontagságai igencsak megviselik a szobrot, így pl. a fáklyájának a lángját nemrég újra cserélték, az most színben nagyon elüt a többitől. A sziget túloldalán ki voltak állítva kisebb, 1-másfél méteres szobrocskák híres (francia? - nem vagyunk már benne biztosak, hogy csak franciák voltak) emberekről és alkotásaikról. Eiffelt le is fotóztam, mert nagyon tetszett.
Miután körbeértünk, áthajóztunk Ellis Islandre, ahol régebben kikötöttek az Amerikába érkező bevándorlók. A múzeum jól meg van csinálva, elég alaposan feldolgozza a régebbi korok népvándorlásait és az újhullámot is, engem mégse kötött le túlságosan, úgyhogy erre a részre át is adom a szót Farkinak. Amit én kiemelnék, hogy '56-ban, az amerikaiak nyilvántartás szerint 200ezer(!!!) magyar érkezett New Yorkba. A másik, ami nekem nagyon tetszett, az egy falnyi képeslap azokról a hajókról, amelyek az évtizedek alatt a bevándorlókat szállították.

Farki:
Köszönöm a szót, de igazándiból én sem tudok túl sok mindent hozzátenni a helyhez; tetszett, de nem hagyott bennem annyira mély nyomokat, valószínűleg azért, mert igazából nincs sok "közünk" hozzá. Nyilván más lenne a helyzet, ha a mi felmenőink is itt érkeztek volna Amerikába, vagy az ismert család egy jelentős része élne ott, de ezek hiányában "csak" egy igényesen kialakított múzeum volt. Jó volt benne, hogy az okokról is mesélt, imigránsok (vagy az ő leszármazottaik) mesélték el, hogy mi késztette őket arra, hogy elhagyják az otthonukat, és hogyan élték meg mindezt.

Manhattanbe visszaérve úgy döntöttünk, hazamegyünk, egyrészt ki is fogytunk a megnézendő listaelemekből, másrészt Farki gatyája és cipője alaposan átázott. Némi száraz ruha beszerzése után, kerestünk a környéken egy éttermet, ahol elkölthettük utolsó vacsoránkat. Végül mexikóiba mentünk. Bár jó volt, továbbra sem lett a kedvenc konyhám. Finom volt az étel és hatalmas adagot hoztak, de nekem arányaiban kevés a hús és nem igazán használnak fűszereket, márpedig én az olyan ételeket szeretem, aminek az alapja kb. 12 féle fűszer. Indiai... mmmm! <3 A hely autentikusnak bizonyult, ugyanis rajtunk kívül mindenki spanyolajkú volt, a pincérlányok is erős akcentussal beszélték az angolt, jól meg is bámultak a bentlévők, amikor beléptünk. Amúgy ez az egyetlen baj Bronx-szal, fehérbőrűként nagyjából lehetetlen eladni, hogy helyi vagy! :D
Vacsora után el akartunk még köszönni a vendéglátóinktól, mégiscsak úgy illik. Felajánlottuk nekik kóstolásra a szilvás Unicumot, ami még volt nálam, nem mondtak nemet. Ízlett nekik, már a felvezetőnél felcsillant a szemük arra, hogy édes. Mondták, hogy nagyon hasonlít valamire, de számomra ismeretlen piát emlegettek, el is felejtettem, mi volt az. Az alkoholtól a férj nagyon fellelkesült, úgyhogy fölállította a pool asztalukat és mondta, hogy játszunk. Farkival játszottak két menetet, egyiket Farki nyerte, másikat a pofa. Aztán átváltottak ping-pongra. Farkinak nem ment úgy, mint régen, ezért átadta nekem az ütőt (meg mert cuki és nem akarta, hogy csak nézzek ki a fejemből), az első pár ütésnél végtelenül béna voltam, szegény pofa arcára ki is ült, hogy ez így lassú lesz, de hamar belerázódtam és szép, hosszú meneteket sikerült végigvinni. Mondta is, hogy awfulból gyorsan átmentem awesome-be! :D
Hát ennyi...! Most repülünk át San Franciscoba, alig várom, hogy leszálljunk, de még csak az út felén vagyunk túl! 6, azaz HAT óra az út, baszott nagy ez az ország!

Farki kiegészítő gondolatai:
Biliárdban sokkal jobb voltam, mint számítottam rá, úgy látszik, abból nem felejtettem olyan rengeteget. A ping-pong, na, az elég nehezen indult! De a végén a pofa már normálisakat szervált, és párat csavarni is tudtam, amivel egyszer-kétszer sikerült is meglepni, szóval nem felejtettem el teljesen azt a keveset, amit tudtam. Persze ha pontra játszottunk volna, akkor továbbra is szánalmasan elvert volna, de sebaj. :)